2021. március 25., csütörtök

TÉNYLEG DIREKT MENNEK TÖNKRE HAMAR A HÁZTARTÁSI BERENDEZÉSEK - EGY KUTATÁS SZERINT DRÁGA HÚSNAK HÍG A LEVE

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Azénpénzem
2021.03.25.



Sorra panaszolja mindenki, hogy miután a régi (szinte bármilyen) berendezését lecserélte, néhány évente meg kell ismételnie. Egy kutatásban most bebizonyították: ez nem csak valóban így van, de meglehetősen régóta.


Alig akad háziasszony, aki ne tapasztalta volna, hogy a kihívott szerelő a régi berendezés megóvására biztatta, mondván: ha újat vesz, az már nem lesz ilyen tartós. Több európai fogyasztóvédelmi szervezet is tesztekkel bizonyította, hogy a gyorsított avulás (a vártnál jóval hamarabbi cserekényszer) eleve tervezett dolog. Például a készüléket úgy alakítják ki, hogy egyáltalán ne legyen javítható, illetve a főalkatrészek életciklusa korlátozott.

A tervezett elavulást többen városi legendának vagy összeesküvéselméletnek tartják, pedig létezésének igazolására kézzelfogható bizonyítékok állnak rendelkezésre – állapította meg a Klímapolitikai Intézet kutatása (a kép is tőlük van). Összefoglalójuknak nem véletlenül adták a meglehetősen sokat mondó „drága húsnak híg a leve” címet.

Mint leírták, az első számú bizonyítékot a dokumentált történelmi példák jelentik. A programozott elavulást nyíltan felvállaló egyik első iparági kartell a Phoebus volt, amely a világ villanykörtegyártóinak 95 százalékát tudta maga mögött. Így nem valamiféle titkos érdekszövetségnek, inkább hivatalos iparági érdekvédelmi egyesülésnek érdemes tekinteni. A Phoebus tagjai 1924-ben többek között abban állapodtak meg, hogy mivel nem kifizetődő 2500 órás izzókat gyártani, azok üzemidejét a mérnököknek 1000 órára kell csökkenteniük. Azok a kartelltagok, amelyek az elvárt színvonalcsökkenést nem tudták teljesíteni, pénzbüntetésre számíthattak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.