2021. április 21., szerda

AZ EGYETEMEN KETTEST KAPOTT A CÉG ÖTLETE, AMELYBE NEMRÉG TÍZMILLIÓ EURÓVAL SZÁLLT BE A SPOTIFY BEFEKTETŐJE

G7.HU
Szerző: STUBNYA BENCE
2021.04.21.


Kádár Tamás 2016-ban a Budapesti Corvinus Egyetem végzős gazdasági-informatika szakos hallgatójaként felemás visszajelzést kapott a szakdolgozatára. A témavezetőjének tetszett a bemutatott vállalkozásötlet: a dolgozatot ötösre értékelte, és még a visszajelzései között is volt olyan, amit Tamás hasznosnak érzett. Az opponens viszont nagyon lehúzta a dolgozatot. Kettest adott rá, és azt mondta, a vállalkozást lehetetlen ilyen tudással megcsinálni, még több évnyi kutatómunkára lenne még szükség hozzá.

A piac és az azóta eltelt idő is a témavezető értékelését igazolta. Az alapján legalábbis biztosan, hogy a szakdolgozatban felvázolt ötletből 2021-re egy 55 fős technológiai cég, a SEON Technologies Kft. nőtt ki, amely az online kártyacsalások kiszűrésére ad megoldást, méghozzá 80 százalékos eredményességgel. A technológiát ma már több mint 120 cég, köztük az OTP, az AirFrance és a Patreon is rendszeresen használja.

Az opponens hosszabb kutatómunkára vonatkozó meglátásával pedig a Spotify és a Bolt kockázati tőkebefektetője, a svéd Creandum ment szembe pár hónappal a cégalapítás negyedik évfordulója után: idén márciusban egy 10 millió eurós befektetés formájában.

Kádár Tamás az első egyetemi év alatt ismerkedett meg a másik alapítóval, a gazdaság-menedzsment szakos Jendruszák Bencével és lakótársával. A pesti Tamás a következő hónapokban gyakran volt a Kecskemétről származó Bence és lakótársa albérletének vendége...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.