2021. április 27., kedd

BETONRA CSERÉLT CÖLÖPHÁZAK – A NER MÁR A FERTŐ-TÓRA IS LECSAPOTT

NÉPSZAVA
Szerző: BATKA ZOLTÁN
2021.04.27.


Tonnaszám töltik fel kövekkel Fertőrákoson, az állami óriásberuházás helyszínén a tó mocsaras partját – derült ki ottjártunkkor.

– Nicsak, már a térképről is elkezdték eltüntetni a cölöpházakat! Tegnap még ott volt mind – néz meglepődve a telefonján megnyitott, fertőrákos partszakaszát mutató légi térképre Varga Szabolcs, helyi nádtető készítő mester. Míg az internetes térképről csak a napokban kezdték el kitörölni a Fertő-tó ikonikus építményeit, a vízben álló híres cölöpházak bontásának már hónapokkal ezelőtt nekiláttak a kormányzati gigaberuházás miatt. Az 1966-ban épült 21 ház közül ma már csak négy áll. Varga Szabolcs szomorúan idézi fel: a cölöpházak nádtetejét még édesapja építette. Amikor pedig testvérével együtt kitanulta a szakmát, éveken át ők tartották karban az épületek nádtetőit. Most a bontást is rájuk bízták volna, jól fizető munkának ígérkezett a feladat, mégsem vállalták: 

– Nem vitt rá minket a lélek, hogy lebontsuk azt, amit az édesapánk felépített. A férfi mesélne még, de szavait elnyomja a szőlőn átvezető, murvás úton robogó teherautó hangja: a platón fagerendákat, cölöpházak maradékait látni...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.