Szerző: BOLLA RITA
2021.04.09.
Tegnap, tíz nap után lementem a szigetre futni, hogy kipróbáljam a térdem. Hamar kiderült, hogy nem gyógyult még meg, ráadásul jeges szél kezdett el fújni a semmiből, amit fagyos, zivatar szerű havazás kísért. Elég volt, nem szívatom magam feleslegesen – gondoltam idegesen, majd megálltam, hogy visszaforduljak.
Aztán megláttam a köveket. Mik ezek? – csodálkoztam el. Ahogy közelebb mentem, rájöttem, hogy olvastam erről. Minden kavics egy-egy koronavírusban elhunyt embernek állít emléket. Szerepel rajtuk a koruk és az, hogy a vírus hányadik áldozata volt az illető. A kavicsok végtelen hosszú sorban szegélyezik a Margitsziget pesti oldalát, alattuk nemzetiszínű és fekete szalag. Nagyon megrázó a végtelenbe futó kavicssor. A folyami kavicsok, amik normális esetben a szilárdságot, időtlenséget, most mégis az elmúlást és a veszteséget szimbolizálják.
Nem mentem haza. Futottam. Arra gondoltam, hogy milyen boldog lenne az a 22681 ember (mára már 22966) és a szeretteik, ha nekik is csak a térdük fájna és szúrhatná még az arcukat a jeges hó…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.