2021. április 6., kedd

KÖRKÉP A NARANCSTÓL A BURGONYÁIG – MIÉRT ÉREZZÜK AZT, HOGY NAGYON MEGDRÁGULTAK AZ ÉLELMISZEREK?

TELEX
Szerző: BRÜCKNER GERGELY
2021.04.06.


A legfrissebb hivatalos élelmiszer-inflációs adat szerint egy év alatt csak 3,4 százalékkal drágult egy átlagos élelmiszerkosár. Sokan azonban ennél érdemben nagyobb inflációt észlelnek. A Roksh kiszállító cég segítségével kétezer termék több tízezer bolti adatának elemzésével próbáltunk utánajárni a kérdésnek.


Ha a hivatalos adatokat követjük, van ugyan érdemi élelmiszer-drágulás, a Baltikumban, illetve a visegrádi országokban az átlagos infláció feletti is ez a drágulás, de a számok egyáltalán nem riasztók. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb (februári) számai alapján Magyarországon 3,4 százalékkal drágultak egy év alatt az élelmiszerek. A hivatalos magyarázatok a rossz időjárást, az állatállományt sújtó betegségeket és a deviza (a mi esetünkben a forint) gyengülését nevezik meg fő oknak.

Ám amikor erről a hétköznapokban beszélgetünk, akár csak a szerkesztőségben levelezünk, kiderül, hogy szinte mindenki úgy észleli, az általa preferált termékek (legyen az olaj, rukkola, cottage cheese vagy éppen alma) mintha sokkal jobban drágultak volna...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.