2021. április 8., csütörtök

LANTOS GABRIELLA: SEM PARRAGH, SEM SZIJJÁRTÓ, SEM ORBÁN NEM TUD TÚLJÁRNI A VÍRUS ESZÉN

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2021.04.08.


Lantos Gabriella, az új Világ Néppárt egészségpolitikai szakértője szerint elkeserítő, hogy Magyarországon nem az a szempont, hogy hány embert tudnak megmenteni, hanem az, hogy meg lehet-e rendezni a foci Eb-t, vagy, hogy Parragh Lászlót újraválasztják-e a kamarai elnöki székben. Ezek azok az ország szempontjából érdektelen, de az országot elméletileg kormányzó vezetők számára kizárólagosan fontos szempontok, amelyek a döntéseiket meghatározzák. Úgy véli, az óvodák és az iskolák április 19-i nyitása felháborító felelőtlenség, amivel a vágóhídra küldik a pedagógusokat, a diákokat és ezáltal a szülőket is. Az érettségin a tíz négyzetméteren egy gyerek szabályt pedig a legszigorúbban be kell tartani, hogy ne az legyen az a fertőzés góc, amelyik elindítja a negyedik hullámot. Mert, hogy lesz, az száz százalék.

Fontos mérföldkőhöz érkeztünk, 2,5 millió honfitársunk beoltva – ezzel kezdte bejelentését kedden délután Orbán Viktor, majd bejelentette az üzletek és szolgáltatások újra indulását, mától. Tényleg fontos mérföldkő a 2,5 millió beoltott?

– Úgy tűnik, hogy Parragh Lászlónak igen, hiszen tegnap közzétett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) egy közleményt, amelyben leírták, hogy ők javasolták a 2,5 millió beoltottat, mint mérföldkövet. Innentől kezdve világossá válik, hogy mi is ez a 2,5 millió, ez az MKIK számításai szerint a nekik megfelelő szám, és ennek nincs semmilyen, de semmilyen, a vírus terjedésével összefüggő következménye. És akkor még lehet, hogy jóindulatú is voltam, amikor azt mondom, hogy ezt a rendelkezést a vállalkozók érdekében hozták, és nem gyanakszom arra, amit egyre többen mondanak, hogy a foci Eb. megrendezése miatti nyitási terv volt az, ami ehhez a 2,5 milliós számhoz kötődik. Szóval, biztosan más szempont játszott közre – vagy a kereskedelmi kamara, vagy a foci –, és nem a járványügyi szakértők megfontolása, hiszen 2,5 millió beoltott nem jelent többet, mint 1,5 millió immunis embert, ami pedig pont semmi...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.