2021. április 10., szombat

TÖMEGGYILKOS HALÁLKORMÁNY, 20 EZER HALOTT BRÜSSZEL MIATT – ÍGY ALJASODOTT EL A POLITIKAI KOMMUNIKÁCIÓ A JÁRVÁNY LEGSÚLYOSABB NAPJAIRA

24.HU
Szerzők: BITA DÁNIEL, MÁZSÁR TAMÁS
2021.04.10.


Magyarország vezeti az Európai Unió oltási rangsorát, de a vakcinák sajnos túl későn érkeztek: elkeserítőek a halálozási adataink, jó ideje a legrosszabbak a világon lakosságarányosan, már 23 ezren haltak meg itthon a járvány miatt. Tízezrek a párjukat, a szüleiket, a nagyszüleiket, a testvérüket gyászolják, ám a politika nem mutat sok részvétet: az elmúlt hetekben a korábbinál is erősebb kifejezésekkel okolja egymást kormány és ellenzék, immáron a másik oldal gyilkosozásától sem visszariadva. Hogy jutottunk el ide?

„A politikai életben nem sikerült egységet létrehozni”

Három nappal azután, hogy Orbán Viktor 2020. március 4-én bejelentette, hogy Magyarországon is regisztráltak két koronavírussal fertőzött beteget, a Demokratikus Koalíció arra szólította fel a kormányt, hogy alkalmatlansága miatt zárja ki az operatív törzsből Kásler Miklóst. A legnagyobb vitát azonban a járvány első napjaiban nem az egészségügyért is felelős emberierőforrás-miniszter szerepe váltotta ki, hanem a felhatalmazási törvény. Az ellenzéki frakciók a kormány teljhatalmi törekvéseit látták a mögött, hogy a rendkívüli jogrendet időkorlát nélkül vezette be a kormánytöbbség. Viszonzásul a Fidesz rögtön azzal támadta őket, hogy veszélyeztetik a védekezést. Végül egyik oldal félelme sem igazolódott be: nem lett diktatúra, júniusra megszűnt a rendkívüli jogrend, és az ellenzék sem akadályozta a járvány elleni védekezést, amint a kormány állította, hiszen a korábbi rendeletek tartalmát sikerült fenntartani a felhatalmazási törvény elfogadása nélkül is, végül pedig azt is elfogadta a parlament kormánypárti többsége.

"Ugyan létrejött a nemzeti egység, de ebben a baloldal nem vett részt. A politikai életben nem sikerült egységet létrehozni"

konstatálta a rendkívüli jogrend megszüntetésekor Gulyás Gergely kancelláriaminiszter. Kocsis Máté harciasabb volt, ő úgy fogalmazott, hogy „a baloldal veszélybe sodorta a védekezést, majd később is folyamatosan támadta az intézkedéseket, a szakembereket, kivonta magát a közös intézkedésekből, valótlanságokat terjesztett a védőfelszerelésekről és a határon túli magyarokra is rátámadt. Kiderült, hogy nem lehet a baloldalra számítani a bajban” – összegzett a Fidesz-frakcióvezető, hogy aztán 2021 januárjában már embertelen halálkampányról írjon, de ne szaladjunk ennyire előre...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.