2021. május 10., hétfő

AZ ELHIVATOTTSÁG TARTOTTA BENT A RENDSZERBEN AZ ÁPOLÓKAT

MÉRCE
Szerző: BOGATIN BENCE
2021.05.09.


Tudták, hogy helyettük más nem végzi el a munkájukat, és az utánpótlás is nagyon szűkös – ez lehetett az egyik fő oka annak, hogy az egészségügyi szakdolgozók annak ellenére is aláírta az új jogviszonyról szóló szerződést, hogy egy világjárvány alatt kellett szembesülniük azzal, hogy hamarsoan az eddigieknél is nagyobb lesz a bérszakadék köztük és az orvosok között. Ez derül ki a G7 gazdasági portálon szombaton megjelent podcastból, amelynek témája az egészségügyi dolgozói érdeképviselet volt.

A Mérce társoldalán, a Tetten ide kattintva olvasható egy beszámoló egy egészségügyi dolgozó felmondásáról, vagyis a többségi állásponttal ellentétes kimenetelű döntésről,.

Mint ismert, március 1-jével kellett dönteniük arról az egészségügyi dolgozóknak, hogy aláírják-e az új egészségszégügyi jogviszonyról szóló szerződéseket, ami alapvetően változtatta meg a munkaerőpiaci helyzetüket. Orbán Viktor miniszterelnök ősszel azzal vezette fel az átalakítást, hogy az orvosoktól és az ápolóktól is emberfeletti munkára lesz szükség a következő hónapokban, ám az új szerződések csak az orvosoknak- és köztük sem mindenkinek – ígértek jelentős béremelést, az egészségügyi szakdolgozóknak nem. A másodállást ráadásul korlátozzák az új szabályok, és a több szempontból védettséget nyújtó közalkalmazotti jogviszonyuktól is el kellett búcsúzniuk az egészségügyi dolgozóknak.

Miközben az ápolóknak életük legnagyobb szakmai kihívásával kellett megküzdeniük, több hónapon keresztül bizonytalanságba taszították őket azzal, hogy választás elé állították őket az új szerződésekkel, ráadásól egy fizikailag-lelkileg kimerítő helyzetben, amikor egy-két szabadnapjuk volt egy hónapban, és a COVID miatti nagy arányú halálozás következtében arányú kevés sikerélményük is volt ez idő alatt – sorolta a beszélgetés elején Fabók Bálint, a G7 munkatársa, aki ápolókkal folytatott beszélgetései alapján írta le a helyzetet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.