2021. május 19., szerda

BÁRÁNDY PÉTER SZERINT AZ ELLENZÉKNEK KI KELL MONDANIA AZ ALAPTÖRVÉNY SEMMISSÉGÉT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2021.05.19.


Megkerülhetetlenné vált az Orbán-rendszer közjogi helyzetének megítélése, miután tíz évvel Orbán Viktor államcsínye után tekintélyes magyar jogászok és alkotmánybírók állítják, hogy a NER az alkotmányos rend megdöntésével jött létre, amely sérti az Alkotmány rendelkezését, miszerint senki nem törekedhet a hatalom kizárólagos birtoklására. A “Négyek” (Bárándy Péter, Vörös Imre, Fleck Zoltán, Lengyel László) Népszavában megjelent kiáltványa szerint egy esetleges választási győzelem esetén az új Országgyűlés kötelessége, hogy első intézkedéseként semmissé nyilvánítsa Orbán alkotmányellenes alaptörvényét.

A téma tíz éves késéssel megérkezett az ellenzéki köztudatba, az ATV is kénytelen volt foglalkozni vele, természetesen a maga álellenzéki stílusában: a riporter igyekezett súlytalanítani és megkérdőjelezni a kérdést. Orbán Viktor álellenzéki csatornája gondosan elkerülte azt, hogy behívja egy hosszabb és minden részletre kiterjedő beszélgetésre a Népszavában megjelent tanulmány négy szerzőjét, mert attól lehet tartani, hogy az túl megyőző lenne és kellő súlyt adna a kérdésnek, kimondva olyan tízéves tabukat, hogy az Orbán rendszer törvénytelen és nem legitim.

Ezért Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter és Szentpéteri Nagy Richárd alkotmányjogász volt az álellenzéki csatorna vendége, akik azért így is világosan elmondták, hogy az alaptörvény létrehozása nem volt legitim, másrészt tartalmilag alkotmányellenes. Ezért az orbáni alaptörvény nem lehet az alapja egy demokratikus, jogállami kormányzásnak, hiszen a törvénytelensége éppen abban áll, hogy ezt számolta fel. Ezért nem kezdheti egy új Országgyűlés és egy új kormány a munkáját mással, mint az alaptörvény érvénytelenségének és semmisségének kimondásával. Ez egy jogállami helyreállítás alapfeltétele...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.