2021. május 15., szombat

EGY ORSZÁG, AHOL KÖNNYEBB FELEMELKEDNI ÉS NEHEZEBB LECSÚSZNI – KARÁCSONY ISMERTETTE MINISZTERELNÖK-JELÖLTI VÍZIÓJÁT

MÉRCE
Szerző: KOVÁCS BLANKA
20212.05.15.


Karácsony Gergely a mai napon élete meghatározó helyszíneiről jelentkezett be Facebook-oldalán élőben. Miután szülőfalujában bejelentette miniszterelnök-jelölti indulását az ellenzéki előválasztáson, második állomása Debrecen volt, ahol (kisebb technikai problémát követően) arról beszélt: a város azért fontos számára a mai napig, mert itt töltötte diákévei nagy részét, és itt élte meg a rendszerváltást is – ezekről a bejelentkezésekről itt írtunk bővebben.

Karácsony a napot már Budapesten zárta, hogy itt ismertesse programját. Habár a bejelentkezésen valójában nem sok gyakorlati javaslat vagy ígéret hangzott el, a miniszterelnök-jelölt átfogóbb víziójáról azért elég sokat megtudhattunk.

Karácsony a bejelentkezés elején arról beszélt, hogy minden szülőnek és családnak jár, hogy kihozza gyerekéből a legjobbat, és olyan országot szeretne formálni, ahol mindenki a saját sorsának főszereplője lehet.

Hangsúlyozta, jelenleg több millió ember számára a kiszolgáltatottság a valóság, nekik pedig változást kell biztosítani és jóvátételt. A miniszterelnök-jelölt elmondta, olyan Magyarországot szeretne, ahol sokkal könnyebb felemelkedni és sokkal nehezebb lecsúszni, és ahol senkinek nem kell nyomorogni.

Karácsony azt is leszögezte, hogy nem helycserére van szükség a jelenlegi hatalommal szemben, és nem is bosszúra, hanem valódi változásra. „A trónszéket kell kivontatni a magyar politika színpadáról” – mondta.

A jelenlegi főpolgármester szerint a magyarok életéből a szabadság, a béke és az emberség hiányzik leginkább, hozzátéve, hogy a megosztottság a gazdaságnak is rossz és a lelkünket is mérgezi. Ezt követően Göncz Árpád volt köztársasági elnököt idézte, aki egyszer azt mondta, azokat kell szolgálnia, akiknek szolgálójuk nincsen.

Karácsony az aktuális politikai ügyekre is reflektált, felrótta a kormánynak a Fudan Egyetem körüli botrányt, a Szabolcs utcai hajléktalankórház kiürítési szándékát, az új lakástörvény tervét az önkormányzati ingatlanok privatizálásáról, és azt, hogy csak adatokként és statisztikaként kezelik közel 30 ezer embertársunk koronavírus általi halálát.

A beszéd leghangsúlyosabb részére a végén került sor, amikor is Karácsony életre hívta a 99 Mozgalmat, ami elmondása szerint nem a pártok helyett, hanem a pártok mellett akarja a változást szolgálni Magyarországon...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.