2021. május 4., kedd

EGYÁLTALÁN NEM MINDEGY, MELYIK MEGYÉBEN KAPOD EL A KORONAVÍRUST

G7.HU
Szerzők: HAJDU MIKLÓ, JANDÓ ZOLTÁN
2021.05.04.


Megyénként is jelentős eltérések lehetnek abban, hogy mekkora eséllyel éli túl valaki, ha elkapja a koronavírust. A megyei halálozási adatok több betegségtípus elterjedtségével is kifejezetten erős összefüggést mutatnak, azaz nem meglepő módon a népesség általános egészségügyi állapota jó eséllyel hatással van a halálozásra.

Ahol több a keringési, immunrendszeri és légzőszervi megbetegedés, ott a második hullám adatai alapján kedvezőtlenebbek a kilátásai annak, aki megfertőződik, de például a cukorbetegséggel nem mutatnak ilyen összefüggést a megyei adatok. Mindenesetre ez részben arra is magyarázatot adhat, miért végzett ekkora pusztítás Magyarországon a járvány: nálunk ugyanis ezek a betegségek pandémia nélkül is rengeteg áldozatot szednek.

Ezer fertőzöttre 30 vagy 60 haláleset

Ahogy ezt egy korábbi cikkünkben már bemutattuk, nyár vége óta elsősorban a járványhelyzet befolyásolja, hogy egy adott héten hányan vesztik életüket Magyarországon. Ha esetenként furcsa időeltolódással is, de a fertőzöttségi adatok megugrása és a halálozások felfutása rendre egymást követte, ahogy a visszaesések is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.