2021. május 1., szombat

FLECK ZOLTÁN: KÖNNYŰ A NÉP HANGJÁVAL VISSZAÉLNI (1.)

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2021.05.01.


„A Fidesz uralomnak épp az az egyik magyarázata, hogy kevés demokratikus elem volt jelen a társadalmunkban. Azért tudták lerombolni a jogállamot, mert a jogállamnak nem volt meg a demokratikus támogatása. Ami azt jelenti, hogy a választók bevonódása a folyamatokba elképesztően alacsony szintű” – nyilatkozta a Hírklikknek Fleck Zoltán egyetemi tanár, jogtudós, szociológus.


Meglehetősen nagy visszhangot váltott ki az Élet és irodalomban megjelent, Demokráciát! című írása. Ami újszerű volt: ezúttal nem a jobboldal támadta a szavait, hanem az ellenzéki oldal – ha úgy tetszik – kapta fel. Jól látom?

– Igen, Persze, bár én soha nem beszéltem a politikai jobboldalnak, de a Fidesz-választónak igen. Ez a mostani írásban is benne van, vagyis annak jelzése, hogy a választói közösséget fontosnak tartom megszólítani. De abban igaza van, hogy vannak reakciók az írásomra, illetve pontosítok: inkább hasonló gondolatok fogalmazódnak meg, hasonló érveléssel. És ez nagyon jó, még akkor is, ha inkább csak a jogász értelmiség feleszmélését látom...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.