2021. május 29., szombat

HUNCUT ORBÁN ÉS SZÍNTÁRSULATA

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.05.29.


Nagy huncut ez az Orbán Viktor és az ő rendszere. Permanensen csak a győzelmek éltetik, ezért mindenre képes, ferdíteni, hazudni, elhallgatni, de ismerjük a sánta kutya legendáját, egyszer úgyis minden kiderül. Huncut Orbán a pénteki szeánszon a Kossuthon nagy hangon bejelentette, hogy ezer alá csökkent a kórházban ápolt covidosok száma, és hallottuk, ahogyan a nyála mindeközben a szájpadlásához klaffan, a felszopó kisasszony pediglen becsurrantott a gyönyöröktől. Átjött a mikrofonon és éteren át a csöpögés. Mindenki benyelte az adatot, még Orbán saját MTI-je is, reggel tele lett az éter meg a szájber hogy hurrá megint, Orbán lekardozta mind a vírusokat.

Ezt a tévképzetet egyébiránt ő is erősíti úgy, hogy szó szerint kimondja, amióta kamusörözött a teraszon. Azóta vannak ezek a diadalok. A vírust már el is felejtette, százezerével szórja szerte a világban a vaccinákat, mert a lélegeztetői már senkinek sem kellenek, súlyos milliókért rohadnak egy raktárban, de így is termelve a pénzt valamelyik cimborának. Ma azonban nem a tolvajlással hanem a hazugságok módszertanával foglalkozunk, a valóság szájunk íze szerinti ábrázolásával Goebbels papa műhelyéből, szinte tankönyvileg. Hogy miért hitte az összes magyari sajtómunkás, ezer alatt van a kórházban ápolt covidosok száma, annak egy furfangos mondat volt az oka.

„Kilencszázkilencvenkilenc beteget ápolnak kórházban lélegeztetés nélkül, és százhuszonegyen vannak lélegeztetőgépen.” Ebből jött elő az ezer alatti diadal, pedig, ha a duci, oder csontos és göcsörtös ujjainkon összeadogatjuk, akkor azt kapjuk, hogy mindösszesen ezeregyszázhúsz beteget ápolnak kórházban, akik közül százhuszonegyen lélegeztetőn vannak. Az egész kaján játszadozás azért volt, hogy százhúsz beteget elsumákoljanak a kórházból, és ki lehessen mondani a bűvöket: ezer alatt. Mintha nem lenne totálisan mindegy Másrészt pedig, ha alaposan értelmezzük ezt az összetett mondatot, akkor fura dologra jutunk.

Azt kapjuk, hogy kilencszázkilencvenkilenc beteg nem lélegzik a kórházban, így ők előbb-utóbb annak rendje és módja szerint megfulladnak. Továbbá az a százhuszonegy, aki lélegeztetőn van, nincs is kórházban. Ebből is kitetszik, fölösleges játszadozni az adatokkal, mert abból csak a kavarodás van. Mennyivel egyszerűbb nyunyó néni módszertana, aki, amikor még megvolt az operatív törzsös magas hivatala, inkább nem mondott semmit, és „jobb szövegeket” kerestetett a beosztottjaival. Akkor sem sikerült, és mint kitetszik, most sem. Nehéz dolog, ha mindig győzni kell az embernek, főleg, ha akkor is, amikor veszít. Akkor a legnehezebb...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.