2021. május 14., péntek

TÉVÚT – MAGYAR HANG-AJÁNLÓ

MAGYAR HANG
Szerző: Magyar Hang
2021.05.14.


– Tévút, mi mégis arra léptünk – Az ország vezetői eladják, egyenesen elárulják hazánkat a kínaiaknak. Róna Péter esszéje

– Vang bácsi vakbélműtétje – A keleti nyitásnak nagyobb volt a füstje, mint a lángja, legalábbis gazdasági szempontból minimális a tartalma – mondja Salát Gergely. Interjú

– Norvég Alap: nagyágyúk is pályáztak a pénzosztó szerepre – A Vöröskereszt, az Ökotárs Alapítvány és az Autonómia Alapítvány párosa, valamint a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat is jelentkezett a pénzosztó szerepre

 Húszezer forint csonttörésért – Nem túl nagyvonalú biztosítást kötött a rendvédelmi dolgozókra a BM

– A borászok nyakán maradtak a csúcsborok – Hiába ittak a magyarok a pandémia alatt, mégis nagy a borászok bevételkiesése

– Nem akarnak új állomást Matolcsyné falujában – Azért tiltakoznak a bő 800 állandó lakosú településen, hogy ne épüljön új vasútállomás

– Senki sem tudja, pontosan mekkora a baj – Eltérőek a gyógyulási, túlélési esélyek az ország különböző intézményeiben

– Oltás és családtervezés: sok még a kérdőjel – Több országban, így Magyarországon is azt ajánlják a családot tervező nőknek, hogy az oltóanyag típusától függetlenül a második oltás után két-három hónapot várjanak a családalapítással. De nem mindenhol gondolkodnak így

– „Itt születtem, két utcára innen” – Borsodi átok és kifújt gőz. Tíz év után kiesett a labdarúgó-bajnokság első osztályából a DVTK. Miskolci riport

– Szikra a nádasban – A Tihanyba tervezett gigantikus beruházás az élővilágot és lakosok mindennapjait is felforgatná

– Hagyják békén az Őrséget! – Kutatófúrásokra készül a Mol a nemzeti park területén. A cég szerint a fogyasztói igények szükségessé teszik a munkát. Őrségi riport

– Rakétaháborút vívnak a falak őrzői – Rakétaháborúba torkollott az újabb konfliktus Kelet-Jeruzsálemben a helyi palesztinok és zsidók között. De mi áll a háttérben?

– Szenzációs fordulatok, orosz szál, kémbot – Beindult a cseh választási kampány. Andrej Babis populista politikus sorsa immár nem csak a saját kezében van

– Mosolyszünet Kínával, bimbózó kapcsolat Indiával – Az elmúlt héten néhány napon belül több olyan dolog történt az Európai Unióban, ami komolyan érinti a világpolitika színpadát

– Füstbe ment terv? – Már a hidegháborús fejlesztések is bizonyították: rengeteg buktatót és veszélyt rejtenek a szállítható nukleáris erőművek

– Mindenki mindenki ellen – Patthelyzet Bulgáriában. Nincs kormányzóképes erő, új választások jönnek

– „Ön szerint a C-dúr vagy az e-moll kellemesebb?” – Több mint harminc éve üzemeltetünk egy társadalmat, de ennyi idő sem volt elegendő ahhoz, hogy a lényegi kérdésekről tisztán, egymásra odafigyelve és megértéssel beszéljünk – mondja Beck Zoltán, a 30Y zenekar énekes-gitárosa, egyetemi oktató. Interjú

– Bánk bán szakáll nélkül – Ki volt Kiss Ferenc, a kiváló színész, egyben a Színészkamara háborús bűnösként elítélt elnöke? Lánya és veje terjedelmes kötetet jelentetett meg a művészről

– Villamosdilemma az űrben – Megölnénk-e valakit, ha ezzel több ember életét mentenénk meg?

– A vakcinák világállamosítása – Vajon a következő járvány elleni oltóanyagot is hasonló elánnal fogják-e a kifejleszteni a gyógyszergyártók annak tudatában, hogy a politikusok bármikor elvehetik tőlük a profitot?

– A „szent háború” kalózai – Megtéríthetetlen moriszkók, Spanyolország mint az „iszlám földje” és egy ötszáz évvel ezelőtti történet tanulságai a mára vetítve

 „Hinni akarok, s az emberben hiszek” – Kilencven éve született Huszárik Zoltán filmrendező

– Magyarok a Giro d’Italián – Valter Attila történelmet írt: lapzártánkkor a 4. helyen állt, és magára ölthette a fehér trikót

Átlátszó-melléklet:
– Rákay Philip luxusterepjáróban retteg az újságíróktól
– Négyezer hordó radioaktív hulladékot utaztatnának át az országon
– Halálesetek miatt nyomozhatnak néhány félig vagy teljesen illegálisan működő kaposvári idősotthonban
– „Büdös kommunista” – válaszolta a képviselő
– 500 hektár termőföld kisajátításával kezdődik a MotoGP pálya építése
– Új tanulmány a paksi földrengésbiztonságról

Publicisztika:
– Puzsér Róbert: Lakatos Márk homoszexualizmusa
– Dévényi István: Zsírban pirulva
– Reichert János: Márványba vésni!
– Gulyás Balázs: Klubszellem – Álláspont
– Zalatnay István: Eltorzult magyar alkat – egykor és ma
– Dunkel Norbert: Éles hangok. Vagy csak a realitás? – Visszhang
– Pápay György: A kövér, a sovány és a sajtó – Több a zászló
– Kalmár Benedek: Sötét oldal
– Híd Jenő rajzol: Fő a biztonság
– Pethő Tibor: Robarirtás – Ószleng
– Gazda Albert: Gyula és a nő
– Farkas Melinda: Látni akarjuk a gyerekeinket! – Szotyola
– Gulyás Balázs: Magyarország felszámolása 2. – Maga itt a kultúrhörcsög?
– Marabu: Virtus

Pár perc próza:
– John Greenleaf Whittier: Elmondani a méheknek (Weiner Sennyey Tibor fordítása)
– Szécsi Noémi: Új múlt

Kritika:
– Legyünk vikingek mindannyian! – Harmadik út – ökopolitikai programtöredékek, a Karátson Gábor Kör kiadványa
– Fizikául gondolkodni – Richard P. Feynman: A Feynman-előadások fizikából, 4. kötet
– Egyetlen bűne, hogy megszületett – Trevor Noah: Bűnben születtem
– Ez a tó mindent megemészt – Spirál. Magyar film
– Szól a világ – Napfonat: Szól a világ. Hangvető Kiadó
– Gondolkodó gépek – Tilesch György és Omar Hatamleh: Mesterség és intelligencia

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.