2021. május 13., csütörtök

VERBUNKOS A PARLAMENTBEN

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.05.03.


Most képzeljük el, midőn Semjén Zsolt tiltakozásul az ellen, hogy Hadházy táblát emel a kedves vezető ábrázata elé, miszerint „Muszáj hazudnia, mert túl sokat lopott”, fogná magát, kipattanna az ülésterem közepére, és valami észveszejtő népi táncba kezdene, hogy még Kövér pedellusnak is tátva maradna a szája. Ott csűrdöngölne Semjén Zsolt, járna a lába, haja repkedne a légben, annyira tiltakozna ő, de szép is lenne… Nem ment el az eszem, csak olvastam egy hírt messzi vidékről.

Ez azt mondja nekünk, hogy kiutasították szerdán az új-zélandi parlament ülésterméből Rawiri Waititit, a Maori Párt társelnökét, miután hagyományos maori harci táncot, hakát mutatott be tiltakozásul az ellenzéki Nemzeti Párt „rasszista retorikája és propagandája” ellen. Hogy értsük, a Maori Párt a kormányzó erő, és az ellenzék kekeckedése miatt kezdett bele a hakába Waititi bácsi, ezért asszociáltam Semjénre, mint aki szintén így tiltakozhatna ahelyett, hogy a gazdája azt mondja, „boldog karácsonyt”.

Így igazán kifejezhetné a magyar kormányzó erő nemzeti elkötelezettségét a globalista internacionalisták ellen. A helyzet is hasonló itt, mint a távoli vidéken. Waititit nem először küldték ki az ülésteremből: februárban azért kellett távoznia, mert visszautasította, hogy nyakkendőt viseljen, azzal érvelve, hogy az nem képezi a hagyományos maori viselet részét, és “gyarmati ruházat”. Mi pedig, ahogyan békemenetekről tudjuk, nem leszünk brüsszelita gyarmat, és látjuk, hogy Semjén máris ott van, ahol ez a Waititi.

Viszont akkor tényleg nem ártana következetesnek lenni, azaz, bő gatyában, dolmányban és karikás ustorral a kézben járni-kelni a nagyvilágban, ha már annyira nemzeti ez a cirkusz. A mi nagyjaink azonban csak a bocskaiig jutottak el, azt jelezve ezzel, hogy a nemzeti jelzőjük egyáltalán nem a népről szól, hanem csakis a “felsőbb” rétegekről, és máris előttünk van az Úri muri és a Rokonok világa, viszont a Rózsa Sándoré meg nem. Ebből is kitetszik, hogy mindenből minden kikövetkeztethető, semmi sem magában álló véletlen.

Hanem ez a haka. Ez a harci tánc. A legutóbbi kosárlabda világbajnokságon is az új-zélandi válogatott minden meccs előtt ezzel riogatta az ellenfeleket. Ott toppogtak és ordibáltak a pályán, és az ellenfél valószínűleg meg is rémült. Viszont mindenki elverte őket, mert az élet nem habostorta. Illetőleg jó őrizgetni a hagyományokat és szép is, de a jelek szerint mindennek gyakorlati haszna nincs, mert az embert kiküldik a parlament ülésterméből, még, ha kormánypárti képviselő, meg pártelnök, akkor is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.