2021. május 7., péntek

ZŰR AZ ŰRBEN

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.05.07.


Mivelhogy megvolt a kellő mennyiségű ojtás, kinyitott a sarki ivó, és annak teraszán, akárha maga a kedves vezető, ott szlopálták nem Heineken söreiket a magyari jómunkásemberek, megküldve, rásegítve mintegy egy kis alapvető élelmiszerrel, amit a kocsmai köznyelv gyorsítónak nevez. A pálesz fénysebességgel vitte a magyari jómunkásembereket a Nirvana felé, ahol is a külvilág megszűnvén még a szavak is cafatokra szakadnak, szótövek, ragok és ősi gyökök szállonganak a delikvens tudatában, miközben összehugyozva ennen magát ül arcán bávatag, mindent feledő mosollyal, de azzal az ellentmondással is, hogy a világ ekkor áll össze egységes egésszé, ahol minden a helyére kerül.

Ehhöz az alapzajt a telekép adja meg, amely minden magyari ivóban – így históriánk helyén is – kitartóan üzemel, zümmög mintegy a tudatalattiba küldve a világot, ami híradóból áll, futballból esetleg, és csöcsös csajokból maximum. És most, hogy elmeséltem színdarabunk helyszínét és a történelmi összefüggéseket, nézzük a szereplőket, akik magyari jómunkásemberek sok sörrel és egyelőre kevés gyorsítóval a gőzös agyukban, s amikor a drámába – amely közpéfajú színmű – bekapcsolódunk, az a jelenet zajlik épp, amelyben a telekép híradója, akárha valami középkori lantos, azon a hangszínen közli, hogy megkapták az okleveleiket az első magyar űrkatonák.

Itt megmerevszik kissé a kép és a levegő, az egyik magyari jómunkásemberből pedig a megtalált bizonyosság világosságával és határozottságával szakad ki az ige: édesfaszom. És ezután még tovább figyeli eltátott, nyáladzó szájjal az örömöket, hogy ők képezik majd a magyar honvédség legkörszerűbb hadnemének magját és törzsét, kezelhetik az űrháborús eszközöket, megfelelve a XXI. század kihívásainak. Németh Szilárd örömködik ennek, ami éles ugrás a velőspacaltól con carne, de tudjuk, hogy mindenhez is ért, mióta a rezsitől elkezdte útját a végtelenbe, ahol majd önmagával, mint párhuzamossal találkozik. Visszatérve azonban szereplőinkhez, nekik az álluk leesett...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.