2021. június 1., kedd

HÚSZ ÉV MÚLVA

REZEDA VIÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.06.01.


Azt mondta a kedves vezető tegnap a parlamentben, ha veszít is jövőre, akkor is marad a nyakunkon, illetve a mostani ellenzék nyakán, és még húsz évig fog ücsörögni képviselőként az ódon falak között. Vajda ugrott be elsőként, meg a hegyei, akiknek a jege húsz év múlva az ő szíve voltak, amit nem bántott már a szenvedély. Másodjára a most megült születésnap, az ötvennyolcadik, ami alapján Orbán azt delirálja, hogy hetvennyolc évesen még ott rontja a levegőt. Aztán sorban az ellenzéki léte kordonbontással, a haza ellenzéki létének tagadásával, és mindazzal, ami ebből fakadt.

Most képzeljük el, ahogyan a vénöreg Orbán mint ellenzéki haza ücsörög bepelenkázva, és boldog karácsonyt kíván a függöny mögül. Még továbbá eszünkbe jut Wolowitz az Agymenőkből, aki, mikor megtudta, hogy nem kell az űrbe mennie, megkönnyebbülten kiáltott fel, miszerint Istennek hála, nem fog Föld körül pályán meghalni. Ehelyett – sóhajtotta még hozzá – a Teremtő rendelése szerint halálozik majd el ötvenes éveiben zsírtól felrobbanó szívvel. Mindezzel csak arra utaltam, senki nem tudja, meddig él, Orbán korában húsz évre tervezni tehát felelőtlenség.

Főleg úgy, ha elég tökös a jelenlegi ellenzék, mert akkor ugyan megélheti a hetvennyolcat, de nem a parlament falai között, hanem valami zártabb intézményben. Ezek csak ábrándok bilibe lógó ujjakkal, az ilyen kijelentések azonban, hogy még húsz év múlva is a levegőt óhajtja rontani ez a semmitérő, lehangoló erősen. Azt mutatja, hogy a manusnak tényleg semmi víziója nincsen. Eszébe sem jut, hogy élvezze a lopott vagyont, játszódjon a kisunokákkal, lóbálódjon egy hintaszékben, süttesse a hasát, mert a szarkavarásra tette fel az életét. Ötven évig szeretné kavarni.

Látszik, hogy elméjében kijegecesedett, ő örök időkre a Fidesz nevű maffia vezetője lesz, ott ül haláláig vagy még tovább, mint egy igazi keresztapa a macskáját simogatva. Orbán ezzel a kiszólásával az ellenzéknek akart odaszúrni egyet, de csak magáról állított ki lehangoló bizonyítványt. Valószínűleg már a saját szobrának terve is készen áll a fejében, amely tíz méteres kell legyen, s valahol a Kossuth-tér közepén fog állani. Viszont emlékszünk a legutóbbi vereségére, ami úgy megütötte, hogy hetekig elő sem került, és egészen különös pletykák keringtek arról, hol is lehet valójában...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.