2021. június 3., csütörtök

LÉGY JÓ MINDHALÁLIG

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.06.03.


Csütörtök van, tegnap meg szerda volt, tehát a hét harmadik napja, azaz innen nézvést már majdnem a fele, máshonnan pedig alig telt el belőle valami. Ehhöz képest megtudtuk, hogy a NER „krémje” közül ki dolgozott ügyesen, verte kenterbe a Zuckerberget, volt nála sokkal okosabb, szerette őtet a jóisten, ahogyan a gázszerelő delirálta az üzleti sikerek feltételeit annak idején. Nos, Rákay Philip közel négyszázmillió forintos hasznot termelt a cégével, Szijjártó-Nagy Szilvia (külügyminiszterné) cége közel háromszáz millió adózott eredmény produkált, Sarka Kata és Rogán Cecília egyik cégének nyeresége közelíti a hatszáz milliót.

Sokan vannak még, akikre másképpen süt a nap, szerdáig ezen a héten ennyi került nyilvánosságra azzal a különös jelenséggel, hogy a képződött nyereségből senki nem fejleszti a céget, hogy letarolja a világpiacot, hanem úgy szedik ki a pénzt, mintha nem lenne holnap. Ez, ami immár a saját számlán csücsül, tisztára van mosva, rá lehet fogni, hogy izzadságos, kétkezi munka eredménye. Zuckerberg azonban olyat tényleg nem tud, mint a Sarka-Rogán páros, akik elképesztő hatékonysággal dolgoznak. Olyat egészen ritkán lát a közgazdaságtan, hogy az árbevétel több mint nyolcvan százaléka profittá válik, de nekik ez is sikerült. Sarka Kata for president – vagy nem.

Mégsem velük foglalkozunk máma, mert ők csak hab a tortán, Várkonyi Andrea ugyanis mindent visz. Még ki sem bimbózott a szerelme igazán, de már fial, dönti a lóvét zsákszám. Hogy, hogynem, amikor randizgatni kezdett a gázszerelővel, akkor érezte múlhatatlan szükségét, hogy céget kell alapítania, mert másképpen élni tovább nem tud és nem is lehet. Vannak ilyen kényszerek az emberben, ha nem az éjjeliszekrényre kéri a pénzt. Nos, a menyasszony cége fennállása első négy hónapjában százhuszonhét milliós árbevétel mellett közel ötvenhárom millió adózott eredményt ért el, tehát ő is hatékony, mint a rosseb, tisztára Rogánné és a társa. Született pénzügyi zseni ez mind...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.