2021. június 30., szerda

MÁR PEKING SEM FELTÉTLENÜL TERVEZ HOSSZÚ TÁVRA ORBÁNNAL

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2021.06.30.


„Karácsony Gergelyék levele – ami ügyes politikai húzás volt – egy újabb jelzés arra, hogy az ellenzék erősödik Orbánnal szemben, és egy újabb olyan elem, ami erősíti a kínai vezetés véleményét, miszerint nem biztos, hogy hosszú távon lehet tervezni az Orbán Viktorral és társaival” – állítja Odze György. A Kína-szakértő, egykori diplomata szerint Peking nem Orbánra építi a kétoldalú kínai-magyar kapcsolatokat. A kínaiak számára az a fontos, hogy vele Magyarország gyengítheti az EU-t. Nem kizárt, hogy a keleti nyitás Kína nyomására született meg. Orbánról vélelmezhetően vannak információi, például korrupció kapcsán. És mi van Orbán egy hónapja bejelentett kínai meghívásának realizálásával? – tette fel a kérdést.


Az ellenzéki pártok miniszterelnök-jelöltjei – Karácsony Gergely kezdeményezésére – levelet írtak Hszi Csin-pingnek, a Kínai Népköztársaság elnökének. Ebben leszögezik: „nem kérünk a magyar adófizetőknek több száz milliárd forintos terhet jelentő kínai hitelből, és a Fudan Egyetem beruházása mellett, a Budapest-Belgrád vasútvonal beruházásának haladéktalan leállítását vállaljuk... Bármelyikünk is lesz Magyarország következő miniszterelnöke, a választók többségének nyilvánvaló akaratával összhangban, haladéktalanul leállítjuk a Belgrád-Budapest vasútvonal és a Fudan Egyetem budapesti campusának a jelenlegi feltételek mellett való megépítésére irányuló beruházást, és ennek következtében nem kívánunk élni az ezen projektek keretében a jelenlegi kormányzat által Magyarország számára igényelt hitellel sem”. A Dobrev Klára, Fekete-Győr András, Jakab Péter, Karácsony Gergely, Márki-Zay Péter és Pálinkás József által közösen jegyzett levél mindazonáltal arra is kitér, hogy „őszintén bízunk abban, hogy a jelenlegi magyar kormánynak a két beruházással kapcsolatos hibás lépései, illetve ezek sajnálatos következményei nem képezik majd akadályát annak, hogy az országaink között sok szálon futó és hagyományosan jó kapcsolatok tovább fejlődhessenek”.

Elég kemény, de legalábbis határozott a levél hangneme, a tartalmáról nem is szólva. Lehet a hagyományosan speciális stílusú diplomáciai nyelvezetet használni, és az inkább szimbólumokkal és közvetett üzenetekkel operáló legfelső kínai vezetéssel így „bánni”? Odze Györgytől vártuk a választ erre és hasonló kérdéseinkre, tudván, első kézből szerzett ismeretei és tapasztalatai vannak, miután néhány évet diplomataként Pekingben töltött...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.