2021. június 9., szerda

TUDSZ FOCIZNI?

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.06.09.


Új igazgatója van a Karinthy Színháznak. Üde és harmatos, de nem biztos, hogy meg tudja védeni Bástya elvtársat a sprickoló tömegektől, bár túl nagy veszélyek nincsenek. Bástya elvtárs ugyanis színházba nem jár, mert ott nem árulnak szotyolát. Hogy Berettyán Nándortól egyszer majd kérnek valamit, vagy már kértek is, illetve, hogy már erre sincs szükség, azt tudni nem lehet. Ugyanis, hogy a huszonnyolc éves ember miért került a színház élére, nem egészen világos, viszont a hogyan, az nyílegyenes. Elmondása szerint a zöldségestől battyogott haza, amikor csörgött a telefonja, és kereste őt Szabó László, a Teátrumi Társaság főtitkára.

Hősünk először azt hitte, focizni hívja, ehelyett azonban igazgatni invitálta a Karinthyba. A fiatalember pedig kezében egy szatyor krumplival, rábólintott. Mi mást is tehetett volna, merengett még hősünk huszonnyolc évének minden romlott ártatlanságával, „hát kit nevezzen ki, engem ismer”. Világos. Bár és ugyan kiderült, hogy a Karinthyban még életében nem járt, darabot ott nem látott, igazgatási, gazdasági tapasztalata nincsen, csak Vidnyánszky-tanítvány. Ez a bizonyság arra tehát, hogy ideológiailag kellőképpen képzett, másra pedig a magyar színházi világban manapság szükség nincsen. Igaz, nyüves életünk egyéb területein sem kell a hűségen kívül egyéb készség.

Berettyán képességeivel annyira tisztában van a NER, hogy pályázatot írnia nem kellett, elmélkedni, mi az anyám valagát akar kezdeni egy színházzal, azt sem kellett. Azt hitte, focizni hívják, de inkább igazgatónak, az is jó. Seckojedno. „Azért az tudja az ember, hogy nagyjából mi van” – ezzel a munkaprogrammal vág neki az igazgatásnak, ami körülbelül annyi, mint a „folytatjuk” vagy a „boldog karácsonyt”, amit lefordítok, ha nem lenne egészen világos: mindenki bekaphatja. Innentől pedig nézhet akármilyen ártatlan szemekkel az ifjú Berettyán, tárhatja szét a karjait, hogy mit tehetett volna mást, mégis az esett meg vele, hogy huszonnyolc évesen a NER hamm, bekapta...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.