2021. július 20., kedd

A DOLGOK ÍVE

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.07.20.


Kellene írnom, mert volna mondanivalóm erről a lehallgatási botrányról, mégsem fogok, mert minek. Nézegettem itt az erről készült anyagokat a kirobbanástól a jelen helyzetig, állapotig. Az tűnik elém, hogy a történéseknek jól kidolgozott forgatókönyve van a totális tagadástól a kényszerű beismerésig, a hangoztatott törvényes működéstől a később kiderülő totális törvénytelenségig, és mégsem fog történni semmi. Varga Juditnak már tegnap le kellett volna mondania, amikor két nap alatt jutott el attól, hogy Magyarországon ilyen lehallgatás nem történt, odáig, hogy na, jó, igen, de jogállami keretek között.

Már az első hazugsága miatt takarodnia kellene. És takarodni fog? Egyáltalán nem, amíg a gazda erre őt föl nem szólítja. Azon csodálkozom egyébként, hogy van olyan, aki azon csodálkozik, hogy ilyesmi a NER-ben megtörténhetett. Abban a NER-ben, amelynek a léte is nélkülöz minden jogalapot, ezen túl pedig nincs Istennek és embernek olyan törvénye, amit gátak nélkül át ne hágnának. Éppen ez lett volna a kivétel? Nem gondoljuk komolyan, hogy igen. Akkor pedig mire a nagy fölhorgadás, amikor mindez olyan, mint egy csésze kávé reggelire. Mert tényleg olyan.

Ezzel nem relativizálom a történteket, csak a helyén kezelem, megállapítva azt, amit eddig is tudtunk, hogy a Fidesz, élén Orbán Viktorral minden aljasságra képes. És úgy, hogy a képedbe nézve tagadja le, a kezében a családi ezüst, rajta az arcára húzott sísapka, és azt mondja, éppen csak imádkozgat. Sorra derülnek ki a dolgok, egyre-másra, szinte naponta jönnek az új témák, amelyekről eddig az volt a közvélekedés, hogy azért dobták be, hogy valami másról tereljék el a figyelmet. Erről most már szó nincs, nem találhatni olyan szeletét a Fidesz-világnak, ami ne tocsogna a mocsoktól...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.