2021. július 14., szerda

A FIDESZ EZÚTTAL IS IGYEKSZIK LENYÚLNI AZ ELLENZÉK LEGJOBB TÉMÁIT

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2021.07.14.


Orbán Viktor a médiakormányzás apostola, amit az ellenfelei sem igazán vitatnak. Más kérdés, hogy az érdemi témák emiatt vagy elsikkadnak, vagy gellert kapnak, vagy egyszerűen tudomást se vesznek róluk a döntéshozók. Most azonban egy régóta a felszín alatt fortyogó problémát vetett fel a Fudan Egyetem ügye. A külföldi kölcsönből épülő gigaberuházás helyett ugyanis a magyar diákok lakhatását támogatná inkább a közvélemény, amit a Fidesz érzékelt is. Azonnal új stratégiát dolgozott ki, és nekilátott a hálás kampánytéma kisajátításának.

A Fidesz eddigi sikereinek egyik kulcsa, hogy a legtöbb esetben az ellenzék által felvetett témákat sikerült a saját narratívájába emelnie. Ilyen volt például az internetadó elleni tiltakozás okozta csapda, melyből az utolsó pillanatban sikerült kimenekülnie a kormánynak, aztán pedig úgy tett, mintha a digitális fejlesztések élre állna. Igaz, a projekt arcaként megjelenített Deutsch Tamás hitelessége sokat elárult a terv komolyságáról.

A legutóbbi eset azonban ennél is többet árul el a kormánypárt kommunikációs trükkjeiről. Amikor Kaleta Gábor perui nagykövetről kiderült, hogy pedofil tartalmakat tárolt a számítógépén, akkor egy látványos mentőakcióval hazahozták, majd egy nem túl nagy port kavart perben felfüggesztett börtönbüntetéssel megúszta a történteket a volt diplomata. Tavaly év végén pedig Szájer József uniós képviselőt egy meleg partiról történt bravúros menekülése sem tudta attól, hogy karrierje végleg ketté törjön.

A Fidesz azonban a szükségből kovácsolt erényt. A kormány ugyanis érzékelte, milyen előítéletek feszítik a magyar társadalmat az ilyen kényes témákban, ezért fél évvel a történtek után átverte a parlamenten az úgynevezett pedofiltörvényt, amely egyrészt rájátszott a társadalmi igényekre, másrészt ma már senki sem beszél Kaleta botlásáról, illetve Szájer szexuális irányultságáról. E stratégia sikerességét tűnik igazolni, hogy a törvény keltette belpolitikai és nemzetközi botrányok ellenére a Fidesz támogatottsága ismét nőni kezdett, az ellenzéki összefogásnak viszont szűkült a tábora...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.