2021. július 27., kedd

A NEGYEDIK HULLÁM ÁRNYÉKÁBAN VAGYUNK: EZ VÁR RÁNK A KÖVETKEZŐ HÓNAPOKBAN - RUSVAI MIKLÓS VIROLÓGUS SZERINT ELKERÜLHETETLEN A NEGYEDIK HULLÁM.

168 ÓRA
Szerző: BÁNHIDI EMESE
2021.07.27.


Meredeken emelkednek a számok külföldön Franciaországban, Portugáliában, Horvátországban és Görögországban. És nincs ez másként nálunk se. De hogy ez már a negyedik hullám lenne-e, vagy csak a nyitás következménye, azt nehéz megmondani. Rusvai Miklós virológus azt mondja, amíg „csak” a fertőzöttek száma emelkedik, addig nincs baj.

„Nagyon fontos, hogy ne keverjük a fertőzöttek számának emelkedését, ami most nálunk is van, a betegek, a kórházban ápoltak és az elhunytak számának növekedésével. Tehát amíg „csak” a fertőzöttek száma növekszik, addig nincs nagy baj, az azt jelenti, hogy a vakcinák teljesítik azt a feladatot, amit elvárunk tőlük” – mondta Rusvai Miklós virológus.

A szakember kiemelte, hogy a delta-variáns a 18-24 évesek körében jelent meg. Szerinte ez azért van, mert ebben a korosztályban a legalacsonyabb az oltottsági arány. „Az, hogy most a fiatal felnőttek, illetve kicsit idősebb fiatalkorúak között van nagyobb esetszám, ez azt mutatja, hogy bennük már észlelhető a fertőzöttség megjelenése tünetekben is, és sajnos köztük olyan 50-60 százalék az átoltottság. A felnőttek között ez az arány magasabb, így most nem ők a »célcsoport« – tette hozzá.

Több szakember is megerősítette már, hogy a delta-variáns agresszívebb terjedése miatt a negyedik hullám elkerülhetetlen lesz, tehát biztos, hogy a fertőzöttek száma növekedni fog. Azt egyelőre nem tudni, milyen mértékű lesz, és hogy meddig fog tartani a negyedik hullám, de készülni kell rá – jelezte Rusvai Miklós...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.