2021. július 28., szerda

A NEM LÉTEZŐ VILÁGOK LEGJOBBIKA

HUPPA.HU
Szerző: SZELE TAMÁS
2021.07.28.


Nagyon szívesen folytatnánk a megfigyelési botrányról indított sorozatunkat, ennek csak egyetlen akadálya van: semmiféle néven nevezhető hírrel nem szolgálhatunk ez ügyben, maximum véleményekkel. Az meg mindenkinek van, nekünk is, tehát ma írjunk másról, például arról, mi fogja rövid időn – pár éven – belül tönkretenni a Facebookot?

Nos, nem külső hatalom, nem politikai vagy gazdasági erő, hanem a Facebook maga. Ennek a saját méretein többszörösen túlnőtt óriásnak semmi szüksége ellenségekre – jóllehet vannak szép számmal – és barátokra sem, egyedül is képes tönkremenni. De azt legalább parádésan teszi majd. Hogy aztán az amerikai alt-right és magyar cimboráik ezt miképpen sikerült teljesen félremagyarázzák, az külön hír tárgya. De térjünk a lényegre: miféle öngyilkosságra készül a világ legnagyobb közösségi oldala?

Szó szerint látványosra. Három dimenziósra.

Hat nappal ezelőtt interjút adott Mark Zuckerberg a The Verge-nek, melyben elmesélte, hogy nemsokára megkezdik a közösségi oldal metaverzummá alakítását.

Mivé?

A történetben még ennek a szónak a jelentését a legegyszerűbb elmagyarázni: a metaverzum virtuális univerzumot jelent. Igaz, nagy falat halandónak Világmindenséget teremteni, de mint kiderül, a munka java részét úgyis a lakókra bízná. És nincs is szükség túl nagy Mindenségre, elég, ha akkora, amekkorába az összes felhasználó elfér, meg persze korlátlanul bővíthető. Hogy mire lenne ez jó, az más kérdés, szerintem haszna semmi sem volna, csak kára, de lássuk, hogyan képzeli ezt maga Mark Zuckerberg?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.