2021. július 19., hétfő

BIZTONSÁGOS ORSZÁG, CSAK ÉPPEN MEGHALUNK…

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2021.07.19.


„A magyar kormány jóvoltából, Európában elsőként hazánkban van lehetőség a harmadik oltás beadatására ingyen, önkéntes alapon – mondta György István, a Miniszterelnökség közigazgatásért felelős államtitkára. Az országos oltási munkacsoport vezetője szerint járványügyi szempontból Európa egyik legbiztonságosabb országa ma Magyarország, ami annak köszönhető, hogy mindkét oltás beadásában a második, de világviszonylatban is előkelő helyen áll.”


Vannak dolgok, amelyeket egyre nehezebb elviselni. Ezek közé tartozik az a fajta kommunikációs kormányzás is, amelyet a fenti idézet is tükröz. Az Orbán-rezsim vezetőinek legfontosabb kötelezettsége, hogy kizárólag pozitív dolgokat mondhatnak. Teljesen mindegy, hogy mi a valóság, nem számít, hogy mit látunk, mit tapasztalunk, mindig, mindenkor és mindenben hibátlanul teljesít a kormány. Most éppen azzal büszkélkedik, hogy Európában elsőként van lehetőség a harmadik oltásra, vagyis megint megnyertünk egy versenyt – persze csak szóban. A közlemény ugyanis hallgat arról, hogy elsősorban azért van szükség a harmadik oltásra, mert a kínai oltás – a felmérések szerint – a beoltottak egynegyedénél nem termelt antitestet, azaz nem tette védetté azokat az embereket, akik a Sinopharmot vették fel. Orbán és György István is hallgat erről az apróságról, mint ahogy arról is, hogy úgy használtuk ezt az anyagot az idős, hatvan fölötti embereknél, hogy azt még maga a kínai gyártó sem javasolta.

Elfogadom: a kínai és az orosz anyag is jobb, mintha teljesen védtelen marad valaki, de azért ez megint egy hazárd vállalkozás volt. Nem pusztán azért, mert ismét hátat fordítottunk az EU-nak, és pusztán azért, hogy leelőzzük a többieket, bevásároltunk a keleti vakcinákból – vagyis fittyet hánytunk arra, hogy nincs még európai engedélyük (a mai napig nincs) –, hanem mert kockára tettük sok-sok ember egészségét. Orbán azonban hajszolta a sikerpropagandát, muszáj volt neki valahogy kompenzálnia, hogy Magyarországon kiemelkedően sok áldozatot követelt a koronavírus. Folyamatosan az átoltottsági versenyt emlegette, azzal büszkélkedve, hogy mi vagyunk e téren a legjobbak, vagy majdnem a legjobbak. Igaz, hogy időközben egy sor EU-s ország utolért, sőt, le is hagyott bennünket, már jobb adatokkal rendelkezik, mint mi, ugyanakkor lényegesen kevesebb halottal...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.