2021. július 19., hétfő

LELEPLEZŐDÖTT EGY DURVA IZRAELI KÉMFEGYVER, AZ ORBÁN-KORMÁNY KRITIKUSAIT ÉS MAGYAR ÚJSÁGÍRÓKAT IS CÉLBA VETTEK VELE

DIREKT36
Szerzők: PANYI SZABOLCS, PETHŐ ANDRÁS
2021.07.19.


Évekkel ezelőtt elkezdték használni magyar célszemélyek ellen is az NSO nevű izraeli kibercég okostelefonok feltörésére alkalmas kémprogramját, a Pegasust, és a célpontként kiválasztott emberek között voltak tényfeltáró újságírók, valamint médiacégeket is tulajdonló vagyonos üzletemberek, illetve az ő szűkebb környezetük is – derítette ki a Direkt36 egy nemzetközi tényfeltáró projekt részeként. A kutatás során számos olyan közvetett bizonyítékot is találtunk, amelyek arra utalnak, hogy a titkos megfigyelések mögött magyar állami szervek állnak.

Az összesen 17 szerkesztőség – köztük a Washington Post, a Guardian, a Süddeutsche Zeitung, a Die Zeit és a Le Monde – részvételével zajló nemzetközi nyomozást a Forbidden Stories nevű tényfeltáró újságírói hálózat vezette, amely az Amnesty International (AI) jogvédő szervezettel közösen jutott hozzá egy, az NSO ügyfeleinek tevékenységével kapcsolatos adatbázishoz. Ebben több mint 50 ezer olyan telefonszám van, amelyeket a tényfeltáró projekt kutatásai szerint az NSO-ügyfelek megfigyelési célpontként választottak ki2016-tól kezdve a világ több mint 50 országából.

Az, hogy az adatbázisban feltűnik egy telefonszám, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy a célszemélyek ellen biztosan be is vetették a Pegasust és a telefonjukat fel is törték, de számos esetben a telefonok utólagos vizsgálata bizonyította, hogy valóban behatoltak az NSO programjával a készülékekbe.

A Pegasus a telefonok szoftvereinek olyan hibáit használja ki a távolról, észrevétlenül történő behatolásra, melyekről még maguk a fejlesztők, gyártók sem tudnak. Ezeken a réseken keresztül a telefonkészülékbe bejutva nemcsak a célszemélyek beszélgetéseit tudták lehallgatni, hanem hozzáfértek a legbizalmasabb információikhoz, például az emailjeikhez és egyéb üzeneteikhez, továbbá fotóikhoz és videóikhoz.

A Pegasus annyira komoly kiberfegyvernek számít, hogy az NSO csak az izraeli védelmi minisztérium engedélyével adhatja el más országoknak. Hivatalosan csak terrorizmussal és szervezett bűnözéssel gyanúsított személyek ellen lehetne bevetni, de a tényfeltáró projekt kiderítette, hogy az NSO ügyfelei legalább 10 országban használják újságírók, jogvédők, ellenzéki politikusok, ügyvédek és üzletemberek ellen.

A több mint 300 magyarországi célpont közül egyelőre többek között a következő embereket azonosítottuk be:

  • Négy újságírót, köztük a Direkt36 két munkatársát, Panyi Szabolcsot és Szabó Andrást, akiknek esetében a telefonok utólagos vizsgálata ki is mutatta, hogy a készülékeiket feltörték az NSO szoftverével. Továbbá Dercsényi Dávidot, a Hvg.hu korábbi újságíróját, valamint egy negyedik újságírót, aki azt kérte, hogy ne írjuk le a nevét.
  • Egy magyar fotóst, aki együtt dolgozott egy olyan amerikai újságíróval, aki az orosz vezetésű, Budapestre költöző Nemzetközi Befektetési Bank ügyeiről írt.
  • Varga Zoltánt, a Centrál Médiacsoport tulajdonosát – akit már régóta érnek támadások kormányzati körökből –, valamint több olyan más üzletembert, akik Varga házában vettek részt egy közéleti témájú vacsorán 2018-ban. Az utólagos vizsgálatok megerősítették, hogy legalább egy vendég telefonját biztosan fel is törték az NSO programjával. A Varga-féle találkozón részt vett Chikán Attila közgazdászprofesszor is, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere, akinek telefonszáma szintén feltűnt a kiszivárgott adatok között.
  • Simicska Lajos egykori oligarcha fiát és egyik legközelebbi bizalmasát. Mindketten a 2018-as választások előtt kerültek célkeresztbe, amikor Simicska egy egész médiabirodalom tulajdonosa volt, és nyíltan támadta a kormányt. (Simicska nem használt okostelefont, ezért őt magát ezzel a szoftverrel nem lett volna értelme célba venni.)
  • A CEU egyik külföldi diákját, Adrien Beauduint, akit a magyar hatóságok őrizetbe vettek egy 2018-as kormányellenes tüntetésen.
  • Emellett több más magyar közszereplő is szerepel a célpontként kiválasztottak között,többek között egy tekintélyes ügyvéd és egy ellenzéki városvezető – az ő történetükről a következő napokban fogunk beszámolni.

A nemzetközi tényfeltáró csapat birtokába jutott adatokból az nem derül ki egyértelműen, hogy pontosan ki vetette be a kémszoftvert. Több körülmény is erősen utal ugyanakkor arra, hogy a magyar hatóságok használták a programot a magyarországi célpontok ellen.

Az NSO határozottan állítja, hogy ők csak kormányoknak és állami szervezeteknek adják el a szolgáltatásukat, és számos információ mutatja azt, hogy Magyarországon az után jelent meg a kémszoftver, hogy 2017-ben és 2018-ban magas szintű találkozók voltak az izraeli és a magyar kormány között...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.