2021. július 10., szombat

FELCSUTI PÉTER: A KÚTMÉRGEZÉS MEGTÖRTÉNT

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2021.07.10.


„Hatalomtechnikusként Orbán verhetetlen, a törvény hasznos lehet a számára, hiszen a magyar társadalomban még az ellenzéki oldalon is elég ambivalens a viszony a melegekhez, illetve a melegjogokhoz. Nyilván egy-két éven belül az Európai Bíróság rákényszeríti Orbánt, hogy írja át a törvényt, ahogy a civilek és a CEU esetében megtörtént. Addigra azonban túl leszünk a választásokon és ami még nagyobb baj, a szellemi kútmérgezés – a lelkek megmérgezése – már megtörtént, aminek évtizedes következményei vannak, illetve lesznek” – nyilatkozta Felcsuti Péter közgazdász, a Bankszövetség volt elnöke a Hírklikknek. Azt is elmondta, hogy az eddig kétszer megszólaló 15 közgazdásznak biztosan lesz még mondanivalója…


Amikor 2020 tavaszán, először fogalmazta meg a 15 közgazdász a véleményét, szociális válságról és elhúzódó válság lehetőségéről beszélt. Tévedtek volna?

– Senki által nem vitatott, hogy a járvány súlyosan érintette a lakosságot pszichés és fizikai értelemben egyaránt. Egyedi beszámolókból az is ismert – és egyébként józan ésszel is feltételezhető –, hogy a szegényebb néprétegek jobban megszenvedték/megszenvedik a járvány következményeit, mint a tehetősebbek. Hogy ez milyen mértékű – tehát nevezhető-e szociális válságnak, vagy ennél valamivel enyhébb megfogalmazás a helyénvaló – arról még korai ítéletet mondani. Nyilván fognak születni – remélhetőleg minél hamarabb – tudományos igényű kutatások, amelyek alapján a végső szót ki lehet mondani...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.