2021. július 30., péntek

KELL-E HARMADIK OLTÁS?

QUBIT
Szerző: RADÓ NÓRA
2021.07.30.


A napokban került nyilvánosságra a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) harmadik oltásokról szóló eljárásrendje, amelyből kiderül, hogy Magyarországon lehetővé teszik a vakcinák keverését, azaz a heterológ vagy mix and match oltási sorok alkalmazását, és a homológ, vagyis ugyanazon védőoltás további beadásának lehetőségét is meghagyják. A hét második felében már regisztrálni is lehet az oltásra, amelyet augusztus elsejétől adnak be oltási rend nélkül, időpontfoglalás alapján azoknak, akik már legalább négy hónapja megkapták a második oltásukat is.

Az mindenképpen jó hír, hogy a kérdéses hatékonyságú, kínai Sinopharm vakcinával oltottaknak lesz lehetőségük más típusú vakcinához jutni, de a harmadik oltás körül továbbra is rengeteg a dilemma. Kezdve azzal, hogy egyáltalán szükség van-e rá, ebben ugyanis jelenleg nincs konszenzus a tudósok között. Sokan egyenesen úgy gondolják, hogy a harmadik oltások beadása helyett előbb minden egyes országban az oltatlanok körét kellene szűkíteni, és a vakcinaszűkében lévő országokat segíteni abban, hogy legalább a koronavírus elleni küzdelem frontvonalában dolgozókat beolthassák. Kérdéses a vakcinamixek hatékonysága is: egyelőre nincs elég adat annak eldöntésére, hogy indokolt-e a vakcinakoktél. és erőteljesebb immunválaszt vált-e ki, mint a homológ oltási sor. Bár néhány vakcinapárosítás esetén az első vizsgálatok reménykeltők voltak, az NNK eljárásrendje, amely a vektorvakcinák önmagukkal való mixelésén kívül minden oltás keverését ajánlja minden mással, nagyrészt a háziorvosokra hárítja a felelősséget.

Kell-e egyáltalán harmadik oltás?


A harmadik oltás általánosan elérhetővé tételéért nem lelkesedik a hazai szakértők egy része sem, ők a minap közös sajtóközleményt adtak ki arról, hogy jelenleg az EMA által engedélyezett és szabályosan felhasznált vakcinák esetében a népesség szélesebb köreiben a harmadik oltás beadása nem prioritás, az oltatlanok számának és arányának emelése, valamint a kínai vakcinával oltott 60 év felettiek védettségének biztosítása annál inkább...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.