2021. július 26., hétfő

LENDÜLETET VETT A DELTAVÍRUS, AZ OLTATLANOK NAGYOBB VESZÉLYBEN

NÉPSZAVA
Szerző: D. A.
2021.07.26.


Magyarországon is gyorsít a Covid-vírus, bár még nem magas a fertőzöttek napi száma, egyes helyeken már indokolt lehet a fokozott védekezés.


Július közepére itthon is véget ért a Covid-járvány nyugvó szakasza. A fertőzés terjedését jellemző úgynevezett „R” érték két hete ismét 1 fölött van, ami azt jelenti, hogy egyre többen fertőződnek meg az új koronavírussal. Ezzel Magyarország is illeszkedik az európai tendenciába. A WHO a hétvégén jelezte, hogy a SARS-COV-2 Delta variánsa gyorsan terjed a kontinensen, és az új adatok szerint mára a régió legnagyobb részén domináns lett. A megerősített esetek száma Európa szerte emelkedik. Bár a fertőzöttek aránya minden korcsoportban nőtt, a leggyorsabban a 15–24 évesek között, ahol az elmúlt négy hétben a bejelentett esetek ötszörös növekedését regisztrálták. A Koronamonitor adatai szerint július elején volt a legalacsonyabb a fertőzöttség, az új fertőzöttek számának hétnapos mozgó átlaga 30 volt, míg a múlt hétre ez már 54-re emelkedett. Ha a legfrissebb napi adatokat vizsgáljuk akkor csütörtökön 71, pénteken pedig 85 koronavírusos esetet regisztráltak. (Hétvégén a járványügyi hatóságok nem közölnek adatot.) A szegedi Avidin Kft. a járvány kezdete óta végez tömeges teszteket nagy cégek számára. Míg júniusban és július elején még ők is igen alacsony esetszámot, napi 1-2 fertőzöttet találtak, a múlt héten már napi 10-15 új esetre bukkantak. Egyik nap Veszprém megyében 10, Pest megyében 6 delta vírus okozta pozitív eset volt, ezek egyértelműen egy-egy gócpontot jeleznek. Bár ezek a számok nem nagyok, arra figyelmeztetnek, hogy a vírus terjedése gyorsul.

Lapunknak egy virológus azt mondta: megyénként kellene vizsgálni, hogy melyik koronavírus változat okozza a fertőzést, és ahol igazolható a delta „előretörése”, ott a járványt lassító intézkedéseket kellene alkalmazni. A szakember arra is figyelmeztetett, hogy a légkondicionált helyiségekben, ahol nem a legkorszerűbb szűrőrendszert használják, ott óriási a kockázata a megfertőződésnek. Hozzátette: például bizonyos helyeken – így a benzinkutakon, a nagy forgalmú bevásárló üzletekben - már ismét ajánlott maszkot húzni és figyelni a távolságtartásra. És persze oltani-oltani az oltatlanokat. A delta vírus ugyanis a legnagyobb veszélyt az oltatatlanokra jelenti. S ha ők, illetve a félig oltatlanok megfertőződnek, az ő szervezetükben újabb agresszív mutánsok jöhetnek létre, és okozhatnak azok ismét járványhullámokat. A szakember beszélt arról is, hogy minél könnyebben hozzáférhetővé kellene tennie a kormánynak az oltásokat. Ugyanis sokak azért nem kérik az oltást, mert nem tudnak regisztrálni azért sem, mert nem értik azt a nyelvet, ami az ehhez szükséges teendőket közvetíti, valamint nincs lehetőségük, tudásuk az internetet használni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.