2021. július 13., kedd

PONT A VÁLASZTÁSOK ELŐTT ESHETNEK EL EGY CSOMÓ PÉNZTŐL ORBÁNÉK A SEGÉLYCSOMAG KÖRÜLI VITA MIATT

24.HU
Szerző: KERNER ZSOLT
2021.07.13.


Ha nem rendeződik pár nap alatt az uniós segélycsomag körüli vita, akár az is előfordulhat, hogy csak az év végén láthat a kormány először pénzt ebből a forrásból. Ez pedig a választások előtt kifejezetten rosszul jönne Orbánnak. A bizottság mindenesetre látványosan szeretné magát kivonni a politikai vitákból.


Egyre inkább úgy tűnik, hogy az uniós segélycsomagból Magyarországnak járó rész a politikai harcok túszává vált. Az Európai Bizottság szóvivője hétfőn azt mondta, hogy csúszik az úgynevezett Helyreállítási és Rezilienciaépítési Alapra (RFF) beadott magyar pályázat elbírálása, ami akár hónapokig is tarthat.

Ez önmagában is kérdéseket vet fel, de érdemes az elejéről kezdeni. Ezt az alapot az Európai Unió hétéves költségvetésével együtt fogadták el az uniós országok vezetői tavaly év végén. Erre onnan emlékezhetünk, hogy a magyar és a lengyel kormány hónapokon keresztül vétóval fenyegette a csomag elfogadását azért, mert az unió elfogadni tervezett egy olyan eszközt, amellyel meg lehet vonni az egyes tagországoknak járó pénzeket, amennyiben az adott ország megsérti az EU alapértékeit. Végül mindkét ügyben kompromisszum született, a jogállami mechanizmusként ismert eszköz gyengült, Magyarország és Lengyelország pedig igent mondott a segélycsomagra és a hétéves költségvetésre.
..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.