2021. július 5., hétfő

SZAVAKON TÚL - HAJÓS ANDRÁS

KLUBRÁDIÓ
Szerző: KADARKAI ENDRE
2021.06.27.



A Szavakon túl egy saját fejlesztésű beszélgetős műsorom, amelyben népszerű színészek, zenészek, televíziósok vallanak önmagukról. Nem egy hagyományos portréinterjút kell elképzelni. Mindig 20 fogalmat kínálok fel a vendégnek. Valamennyi talányosan az alany életének egy epizódjára, személyére, egy korábbi idézetére utal, még ha ő nem is tudja, hogy pontosan miképpen. Ebből a húsz kifejezésből a vendég választja ki azokat a fogalmakat, amelyekről beszélgetni fogunk, de ő maga sem tudja igazán előre, hogy mi is lesz a pontos téma. Ketten együtt, közösen alakítjuk a beszélgetés tematikáját. 

A műsor minden vasárnap 13.00-tól hallható a Klubrádióban. 

Készítők: Árva Brigitta, Mihók Péter, Rózsahegyi Gábor 

Az 1993-ban alakult Emil.RuleZ! zenekar frontembere. Sajátos stílusa és humora népes rajongótábort szerzett a zenekarnak. Eddig négy albumuk jelent meg: Zazie az ágyban, Hisztis, zanga!zanga, illetve a Gyere át!, valamint két kislemezük a Hello, tourist! és az Ebola Cola. Saját talkshow-ját 2003 tavaszától indította el Magánszám címmel, amelyet először a TV2-n sugároztak, majd kis szünet után a Viasat 3-on láthatta a nézőközönség Késő este Hajós Andrással címmel. A műsor megszűnése óta Hajós az RTL Klub Heti Hetes című műsorának gárdáját erősítette, annak egészen a megszűnéséig. 2005-ben ő vezette a Benne leszek a tévében című műsort, amelyből kilenc adást láthattak a nézők. A Dalfutár című, 2016-tól napjainkig fel-feltűnő, egész ismert zenei, televíziós websorozatának producere, főhőse, motorja...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.