2021. július 31., szombat

ZŰRZAVART HOZTAK AZ ÚJ ENERGIACÍMKÉK - NÉGYET IS ZUHANHATOTT EGY CSÚCSKATEGÓRIÁS TERMÉK BESOROLÁSA

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Azénpénzem
2021.07.30.


Az energiatakarékossági szempontból korábban csúcskategóriásnak számító termékek között akad olyan, ami már csak a „D” besorolást érdemli ki. A vevők egyelőre csak a fejüket kapkodják, és nem igazán hajlandók kinyitni a pénztárcájukat. Nem érzik ugyanis, hogy megérné a többletkiadás.


Az Európai Parlament (EP) már 2017-ben eldöntötte, hogy 2019 végétől „egyszerűsítik” a háztartási gépek energiafogyasztásának jelölését. A korábbi, állításuk szerint sokakat zavarba ejtő, A+/A++/A+++ jelzéseket a technológiai fejlődéssel lépést tartó, A-tól G-ig terjedő jelöléssel váltják fel. A magyar boltokban tavaly november óta láthatók az új besorolást mutató címkék. Az idén márciustól pedig már csak ezeket lehet használni.

Az átalakuló jelölés – állapította meg a MediaMarkt – bizalmatlanságot kelt a vevőkben. Friss reprezentatív kutatásuk szerint a 18 évnél idősebbek mindössze 43 százaléka hallott a műszaki cikkeket forgalmazó boltokban 5 hónapja bevezetett változásról. Ennél is kevesebben, csak minden nyolcadik ember tudja magabiztosan, 42 százaléknak rémlik, míg szinte minden másodiknak fogalma sincs arról, hogy a régi jelzések mikre változtak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.