2021. augusztus 26., csütörtök

12 200 FORINTBÓL NEHÉZ LESZ KIGAZDÁLKODNI AZ ISKOLAKEZDÉST

MÉRCE
Szerző: KISS SOMA ÁBRAHÁM
2021.08.26.


A kormány tegnap, azaz augusztus 25-én szerdán utalta ki a családi pótlékot a gyerekes családoknak, vagyis a szokásos hóeleji időpontnál egy héttel korábban, és az EMMI szerint a postán kézbesített családi pótlékokat is hamarosan kézhez kapják a bankszámlával nem rendelkezők.


Az előrehozott utalás oka, hogy szeptemberben kezdődik az iskola, így a családoknak be kell vásárolniuk a szükséges eszközöket a gyerekeknek – azonban a kormány tudhatná a legjobban, hogy a 2008 óta változatlan összegű családi pótlék ehhez vajmi kevés segítséget jelent.

Persze, lehet azt mondani, hogy a kormány milyen jófej volt a gyerekeket nevelő családokkal, hisz segíti az iskolakezdést az ingyenes tankönyvekkel, de a rászoruló családok annak is örülhetnek, hogy a gyerekek legalább az iskolában meleg ételt kapnak a menzán. Hisz családok ezrei nem engedhetnék meg maguknak ezt a luxust, pláne mióta a koronavírussal járó gazdasági válság erősen megroggyantotta a társadalom szegényebb rétegeinek a helyzetét.

Ezen szegény családok helyzetén nem az fog segíteni, hogy az iskolakezdés miatt egy héttel korábban kapják meg a gyerekek után járó pótlékot, ugyanis mint a Pénzcentrum emlékeztet, igencsak elszomorító összegeket utalnak ki a családoknak. A lap összeállítása szerint ma Magyarországon

- az 1 gyermeket nevelő családok 12 200 forintot,

- az 1 gyermeket nevelő egyedülálló szülő 13 700 forintot,

- a 2 gyermeket nevelő család gyermekenként 13 300 forintot, összesen 26 600 forintot,

- a 2 gyermeket nevelő egyedülálló szülő gyermekenként 14 800 forintot, összesen 29 600 forintot,

- a 3 vagy több gyermeket nevelő család gyermekenként 16 ezer forintot, azaz minimum 48 ezer forintot,

- a 3 vagy több gyermeket nevelő egyedülálló szülő gyermekenként 17 ezer, azaz minimum 51 ezer forintot kap.

Ebből pedig bajosan lehet kigazdálkodni az iskolakezdést, bár tegyük hozzá: a kormány nem is mondja, hogy kizárólag ebből kellene, ez csak afféle segítségnyújtás, apró figyelmesség.

Pontosabban egészen apró figyelmesség, ami már inkább a pofátlanság kategóriájába tartozik. Persze, a családi pótlék összege számottevő lehet például a 85 ezer forintos közmunkásbér mellett, de ez nem a pótlék nagyvonalúságáról árulkodik, hanem arról hogy a kormánynak számos juttatást kellene rendeznie.

Mert miközben a tehetős családok egyre újabb és újabb adókedvezményeket élvezhetnek, a szegényeket ott hagyta az út szélén a családbarát kormány.

Mert a családi pótlék összege nemhogy nem nőtt 2008 óta, de reálértéken jelentősen csökkent, az inflációnak hála, akkori értékének ugyanis mindössze uszkve kétharmadát éri – pedig már 2008-ban sem számított különösebben magas összegnek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.