2021. augusztus 4., szerda

A KORMÁNY LAKÁSPOLITIKÁJA KÉTSZER IS MEGBUKOTT: EGYSZER AZ ALAPELV DŐLT MEG, MÁSODSZOR PEDIG MÁR AZ ALAPOK IS HIÁNYOZTAK

MÉRCE
Szerző: KISS SOMA ÁBRAHÁM
2021.08.04.


A kormány többek között a lakástörvény módosításával – tehát a világörökségi területeken található állami és önkormányzati tulajdonú lakások áron aluli privatizációját lehetővé tévő törvénnyel – párhuzamosan szavazta meg, hogy a korábban a Nemzeti Eszközkezelő, majd rövid ideig a Teleki László Alapítvány tulajdonában, tehát végső soron állami kézben lévő lakásokat átadják a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Református Szeretetszolgálat frissen alapított cége, az MR Közösségi Lakásalap Nonprofit Kft. tulajdonába.

Amellett, hogy az állam ezzel lemond a kimentett devizahitelesek lakásainak tulajdonjogáról, és a bérlőkkel együtt átadja őket az egyházi szervezetek kezelésébe, még apanázst is ad az ingatlanok mellé: 2022-ben és ‘23-ban összesen hatmilliárd forintot állagmegóvásra és felújításra, valamint évi legalább 1,1 milliárdot az üzemeltetésre. Hogy ez mit is jelenthet, és milyen hatással lehet a magyarországi lakhatási szférára, annak a lakhatási- és lakáspolitikai kérdésekkel is foglalkozó Periféria Központ segítségével jártunk utána...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.