2021. augusztus 24., kedd

BALOG ZOLTÁN BONT, AZTÁN ÉPÍT. VAGY FORDÍTVA

KOLOZSVÁRI SZALONNA
Szerző: Swan Edgar
2021.08.23.


Az anyagmegmaradás törvénye ismét bizonyítást nyert, pedig eddig sem kételkedtem benne. Balog Zoltán, aki meglehetősen mély nyomokat hagyott – az én emlékezetemben legalábbis egészen biztosan – emberminiszterként, most püspökként is hűségesen szolgálja azt, akit miniszterként is szolgált.

Nem először, de legalább sokadszor adott elő olyan zavaros kampánybeszédet, hogy többszöri nekifutásra sem tudtam felfogni a mondanivaló mélységét. Az odáig megvan, hogy a szülők joga és kötelessége a gyerekük nevelése. Onnantól kicsit necces kezd lenni a dolog, hogy ezt a jogot valaki el akarta venni a szülőktől, de nemhaggyuk és megvéggyük. Hogy Balog mit és hol akar bontani és építeni, az annyira szépen megrajzolt allegória, hogy én például az egyszerű agyammal meg sem tudom emészteni.

Amit érteni vélek: a kormánypárthoz ezer szálon kötődő vallási vezető (gondolom a püspök definiálható így, bár nem vagyok jártas ezekben a titulusokban) felavat egy alapkövet és elszavalja a kormány egyik kampányfogását a szülők döntési jogáról, miközben egyházi óvodát fognak építeni közpénzből. (A címlapfotót csak azért választottam, hogy nehogy feledésbe merüljön ez a szép történet. Sem.)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.