2021. augusztus 20., péntek

BALOGH S. ÉVA: ORBÁN A HATALMÁÉRT AZ ANYAFÖLDET IS FELÉGETNÉ

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2021.08.19.


„Ha az előválasztások után egy hangon, pártjuk megnevezése nélkül képesek kampányolni, akkor komoly esélye van a nyereségnek. Ugyanakkor én úgy érzem, hogy az ellenzéki szavazóknak annyira elegük van Orbán rendszeréből, hogy sokkal erőteljesebb hangot szeretnének hallani” – így nyilatkozott Balogh S. Éva a Hírklikknek. A Yale Egyetem volt oktatója, a Hungarian Spectrum tulajdonos-szerkesztője azt is elmondta: a szélsőjobb gyengülését látja Európában, de Orbán, a hatalma megtartásáért még az anyaföldet is hajlandó lenne felégetni.


Ne legyünk provinciálisok. Azt gondolom, hogy most a világ legnagyobb problémája az afganisztáni helyzet.

– Magyarország nem tehet úgy, mintha semmi köze nem lenne az afgáni összeomláshoz. Nem lenne szabad elfelejtenünk, hogy Magyarország 2003 óta NATO-tagként kivette részét az afgán expedícióból és már ezért sem tehetünk úgy, hogy semmi közünk az egész dologhoz. Az évek során, még magyar halálos áldozatai is voltak a tálibok elleni háborúnak. A helyzet ellenben jelenleg az, hogy az Orbán-kormány úgy tesz, mintha mindehhez semmi köze nem lenne. Nem érdekli azoknak az afgánoknak a sorsa sem, akik hosszú éveken keresztül a magyar katonák megsegítésében részt vettek...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.