2021. augusztus 5., csütörtök

BLACKFACE

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.08.05.


Ötszázezer forintot fizetett a Nemzeti Kulturális Alap a P. Mobilnak, tehát Schuster Lórántnak, hogy előállíthassák a „Kell a pénz lóvéra” című zeneszámuk videoklipjét, ami ezek szerint a címnek megfelelően sikerült is. Ötszázezer forint a NER-ben nem hogy nem tétel, hanem abban ilyen kevés pénz nincs is, ennyiért egy nerhuszár le nem hajol, hanem sértődötten odébb áll. Pedig a NER szereti Schuster Lórántot, a kedves vezető két éve egy üveg jófajta borral köszöntötte fel a hetvenedik születésnapján. Schuster MIÉP-esként buzizott, zsidózott cigányozott annak idején, s tán ez, vagy más készségek és képességek okozták a kedves vezető figyelmét, az nem tudható.

Mindenesetre összeillenek és szeretik is egymást, amit az is jelez, hogy 2018-ban Varga Mihály is kitüntette a Kövér-bajuszos zenészt „a gazdaság érdekében végzett kimagasló, példamutató tevékenységéért”, holott tudható volt, hogy tíz év alatt összesen nem fizetett kétszázezer forint adót az államkasszába. Bár ez is egyfajta tehetség, csak másokat ilyenért elviszi az APEH, asszonynevén NAV. De nem is erről volna szó, hanem az ötszázezer segedelmével előállított klipről, amelyben Schuster Lóránt úgynevezett blackface-ben, White Lives Matter pólóban hámoz egy banánt. Ez a stadionokban is jó ideje rasszista gesztusnak számít, ilyenek miatt térdeltek le az írek júniusban.

Hogy értsük ezt a blakface-t, ez a régi, amerikai rabszolgatartó időkre emlékeztet, amikor feketék nem játszhattak színházban, ezért blackface-es fehérek játszották a feketéket is. A blakface a nagy vízen túl egyértelműen a rasszizmusra és a rabszolgatartó időkre való utalás és a minimum, hogy polgári pert von maga után. Ugyanúgy, mint az SS jelvény meg a horogkereszt a németeknél vagy a vörös csillag nálunk. Schustert most emiatt nem minősítjük, mert ismerjük őt, hanem a rendszert, amely ilyeneket nemcsak nem tilt, hanem egyenesen tűr, sőt támogat, mint az a Nemzeti Kulturális Alap ötszázezréből is kitűnik. Ha nem is összeg, akkor is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.