2021. augusztus 20., péntek

MAGYAR NARANCS AJÁNLÓ

MAGYAR NARANCS
Szerző: mancs.hu
2021.08.18.


T A R T A L O M

A SZERK.

A SZERK.
A legbiztonságosabb ország

Friss hír, hogy az iskolaorvosok mellett a háziorvosok bevonásával indul oltási kampány a tanévkezdéskor az oktatási intézményekben a 12–18 évesek számára.

A SZERK.
A két utolsó férfiember

Még a hónap elején történt Székelyföldön, hogy Kövér László óvatosan belekukkantott a magyar férfiak nadrágjába, s nem talált ott semmit, ej, muramista, muramista, ennek fele sem tréfa, gondolta Kövér, és rögtön le is szűrte e rémes élményből a megfelelő tanulságot: a háttérhatalom tette ezt a gyalázatot.

PUBLICISZTIKA

FARKAS ZSOLT
Komisszárkultúra – III. rész
Békés Márton: Kulturális hadviselés. A kulturális hatalom elmélete és gyakorlata – Kritikai olvasat

Farkas Zsolt irodalomkritikus, irodalomteoretikus és író nagyszabású, az Orbán-rezsim intellektuális nihilizmusát bemutató esszéjének első és második részét a két előző számunkban közöltük: ezért kezdődik a mostani, befejező rész rögtön a 15. passzussal.

BELPOL

INTERJÚ
„Komoly ambíciók feszülnek egymásnak”
Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója és budapesti elnöke

Augusztus 15-én véget ért az ellenzéki előválasztás regisztrációs időszaka, bő egy hónap múlva jön az első forduló. Molnár Zsoltot arról kérdeztük, hogyan jutottak el idáig a pártok, mit várhatunk az élesbe forduló előválasztási kampánytól és magától az előválasztástól.

A NEMZETI MÚZEUM A KORMÁNY EMLÉKEZETPOLITIKÁJÁNAK SZOLGÁLATÁBAN
Bebukott

A kormány a Fidesz-frakció kultúrharcos megmondó emberé­re, a barackmagbotrány óta meggyengült exállamtitkárra bízta a Magyar Nemzeti Múzeum vezetését. L. Simon László nyílt célja az orbáni emlékezetpolitika kiszolgálása.

KÜLPOL

AZ AMERIKAI KIVONULÁS ÉS AFGANISZTÁN ÖSSZEOMLÁSA
A vereség ára

Dollármilliárdokkal támogatták, mégis kártyavárszerűen omlott össze az afgán hadsereg a tálibok augusztusi offenzívája hatására. A végkifejlet talán elkerülhetetlen volt, a felelősségen pedig több egymást követő washingtoni kormányzat osztozik – a visszavonulás módja azonban számos kérdést felvet.

ZENE

ŐSZMŰVÉSZET – INTERJÚ
„Bármit is mondanak a puristák”
Joshua Bell hegedűművész, karmester

Nem bánná, ha örökké élne, annyi érdekeset talál az életben. A jó dolgoknak nem tud és nem is akar ellenállni, a lassítást kicsit későbbre tervezi. Otthon érzi magát Magyarországon, e vonzalom pedig Starker Jánossal és Kocsis Zoltánnal kezdődött.

MI A KOTTA?
Kapcáskodnak

Klasszikus zenei programajánló a 2021/33. hétre

KÉPZŐMŰVÉSZET

ŐSZMŰVÉSZET – PÉLI TAMÁS NAGY MŰVE VISSZATÉRT
Sorsa: bizonytalan

Péli Tamás 1983-ban készült Születés című pannóját hosszú évek óta nem láthatta a közönség. A mű jelentősége megkérdőjelezhetetlen, a jövője mégis kérdéses. A Budapesti Történeti Múzeum Barokk csarnokában csak szeptember végéig kapott helyet.

RÉS A PRÉSEN
A népviseletről
Horváth Ildikó textilművész, tanár

KRITIKA

ŐSZMŰVÉSZET – KIÁLLÍTÁS
Drámai párhuzamok
III. GlasSpring

Az eseménysorozat életre hívója és kurátora, Koós Ágnes galerista a hazai kortárs üvegművészet népszerűsítésében nagy és kissé talán magányos feladatot vállalt az utóbbi években. Saját galériájában, a Kiskép Galériában magyar üvegművészek munkáit állítja ki és forgalmazza, de lehetőséget ad a fiataloknak is: többek között a Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium (Kisképző) üveg­műves diákjai is itt mutathatták be a vizsgamunkáikat idén nyáron.

LEMEZ
Utólagos figyelmeztetés: jazzvihar
Journeys in Modern Jazz: Britain

A brit jazzre nem csak Nubya Garcia vagy Shabaka Hutchings utóbbi évekbeli feltűnése óta érdemes odafigyelni. Az új generáció felnéz az ötven évvel ezelőtt szárnyaikat bontogató elődeire, hangmintaként újra is hasznosítja őket.

SZÍNHÁZ
Kik vagyunk?
Tom Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott

Az előadás különös atmoszférájú világában el kell engednünk a bizonyosságokat és a kapaszkodókat, itt minden relatív, minden megkérdőjelezhetővé válik. A kizökkent idő soha nem volt ennyire kézzelfogható tapasztalat.

TÉVÉSOROZAT
Mezítlábas Pegasus
Cserben hagyva

A Netflixen futó Faudával nemzetközi sikert arató szerzőpáros, Avi Issacharoff és Lior Raz Cserben hagyva (Hit & Run) című új sorozatával tért vissza, amíg mindenki a palesztin–izraeli konfliktust boncolgató akciósorozat negyedik évadára vár. Nem kalandoztak messze a Fauda több helyszínnel zsonglőrködő, feszült cselekménybonyolításától, de a téteket láthatóan megemelték – és ennek sajnos a hitelesség és a hihetőség látta kárát.

SZÍNHÁZ

ŐSZMŰVÉSZET – RÉS A PRÉSEN
„Propagandáról és köztérről”
Kórus: Böröcz Judit, Pálinkás Bence György és Szigeti Máté

Az Éneklő fiatalok című előadás alkotóival beszélgettünk.

INTERAKTÍV

ŐSZMŰVÉSZET – PROGRAMAJÁNLÓ
Snoblesse Oblige 2021/33.

„…ha csakugyan a kultúra kívánja, hogy a fajták egymást gyűlöljék, öljék, hát akkor nem kell kultúra…” (Ady Endre, Budapesti Napló, 1908)

ŐSZMŰVÉSZET – RÉS A PRÉSEN
„A kulturális élményeket együtt tudjuk megélni”
Marsi László igazgató, BMK

A Budapesti Művelődési Központ igazgatójával beszélgettünk.

Egy hét kultúra 2021/33.


Rövid hírek: kultúra itthon, külföldön és másutt.

Egy hét tudomány 2021/33.

Rövid hírek: vírus, vulkánkitörés, hurrikán és mindenféle istencsapása. Plusz izgalmas tudományos felfedezések.

Szüret 2021/33.

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi.

VISSZHANG

VISSZHANG: FILM
Beckett

John David Washington egész hétköznapian fest, ahogy menekülő turistaként lejtőkön ereszkedik alá.

VISSZHANG: KÉPREGÉNY
Sapiens – Rajzolt történelem
Az emberiség születése

A képregény Belgiumban és Franciaországban az oktatás és a kommunikáció eszköze, a szórakoztatás csak kötelező kelléke.

VISSZHANG: LEMEZ
Isata Kanneh-Mason: Summertime

Nagy-Britannia leghíresebb családi kamaraegyüttese, a Sierra Leone-i származású Kadiatu Kanneh és a londoni Stuart Mason hét gyermeke (Isata, Braimah, Sheku, Konya, Jeneba, Aminata és Mariata) alkotta zenekar, a The Kanneh-Masons.

VISSZHANG: FILM
A beszéd

Laurent Tirard filmje mese egy unalmas, irritáló férfiról, aki azt hiszi, olyan fergeteges a neurotikus humora, mint Woody Allené, és olyan izgalmas belső életet él, mint Amélie.

VISSZHANG: KONCERT
„Bach másként…”

A Kaposfest egyszerre összművészeti és egynemű programja azt adta, amit a címe ígért, ám ezt a máskülönben oly dicséretes megfelelést ezúttal kísérhette némi sajnálkozás is.

VISSZHANG: FILM
Respect

Életrajzi filmet nem lehet elrontani. A Nagy Névre mindenki kíváncsi: szeretjük nézni a kimagasló tehetség korántsem mindig kimagasló életének a mi kis ítéletünk alá vonható szegmenseit.

VISSZHANG: LEMEZ
Szeder: Belső napfény EP

Két évvel legutóbbi albuma után jelentkezett új dalokkal Szeder-Szabó Krisztina zenekara, amelynek felállása az idén teljesen megváltozott.

VISSZHANG: LEMEZ
Bobby Gillespie & Jehnny Beth: Utopian Ashes

Két karizmatikus előadó (a Primal Scream énekese és a Savages énekesnője) szövetkezett egy mindkettejük számára formabontó album erejéig.

FILM

TÉVÉSMACI
Kosbarom

Amikor Sztupa és Troché reggeliztek, sohasem hiányzott az asztalról a paplak.

LOKÁL

LAKÁSMAFFIA-GYANÚ A III. KERÜLETBEN
Láb az ajtórésben

Hogy tényleg működik-e idősekre utazó szervezett lakásmaffia Óbudán, az hatóságilag egyelőre nem megerősített. A rendőrség nyomoz, az önkormányzat konkrét bejelentésekre vár, mert hallomások alapján nem tud mit tenni. Gyanúra okot adó esetek viszont valóban vannak.

INTERJÚ
„A csapadékra erőforrásként tekintünk”
Ámon Ada, Barsi Orsolya klímapolitikai szakértők a főváros klímastratégiájáról

Mit tehetünk azért, hogy fővárosunk lakói kibírják az egyre forróbb nyarakat és az alkalmi özönvizeket? Vajon mennyire készült fel a főváros az elkerülhetetlen kibocsátáscsökkentésre? Pár hónapja elkészült Budapest fenntartható energia- és klímaakcióterve. Erről faggattuk a Főpolgármesteri Hivatal klíma- és környezetügyi főosztályának vezetőjét és helyettesét. Ámon Ada fő feladata a kibocsátáscsökkentés, Barsi Orsolya pedig a klímaváltozás városi hatásainak tompításán dolgozik.

ŐSZMŰVÉSZET – BUDAPEST100
Medence és úttörőcsapat

Tavasz helyett szeptember 11–12-én rendezik meg a Budapest100 ez évi hétvégéjét. A civil kezdeményezés tizenegy évvel ezelőtt indult. A vezetett épületbejárások ezúttal az 1921–1930, illetve az 1945–1957 között épült házakra fókuszálnak, a tervek szerint mintegy ötvenet nyitnak meg. Ezek közé tartozik a Villányi úti mini lakótelep is, amelyet 1954–1955-ben adtak át.

SPORT

NEKROLÓG
A kicsi kövér Müller halálára
Gerd Müller (1945–2021)

A „kleines, dickes Müller” fordulat a németül rendesen soha meg nem tanuló Zlatko (Csik) Čajkovskitól származik, az egykori neves jugoszláv futballistától, aki a hatvanas évek közepén a regionális ligából a Bundesligába éppen feljutni készülő Bayern München edzőjeként először láthatta meg Gerd Müllerben a világraszóló karrier lehetőségét. Müller egy-két évvel később kapta a Bombázó becenevet, s a nagy válogatottbeli sikerek idején lett a Nemzet Bombázója.

GASZTRO

CHILI&VANÍLIA
Nagyon cuki!

Sütőben sült, cukkinis óriás tócsni – alaprecept

KERTÉSZ LESEK
First Local Craft Beer & Kitchen

Madách tér

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.