2021. augusztus 15., vasárnap

MÁR A FIATALKORÚAK OLTÁSÁVAL IS ELŐZ MINKET JÓ NÉHÁNY EURÓPAI ORSZÁG

24.HU
Szerző: MOLNÁR DÁVID
2021.08.13.


A WHO kérése ellenére már a harmadik dózist adjuk, miközben az újonnan beoltottak aránya rég elérte a plafont. Heti vakcinaösszegző.


Hazánk a beoltott felnőttek arányát tekintve továbbra is 18. helyen áll az Európai Betegségvédelmi és Járványvédelmi Központ (ECDC) által nyilvántartott harminc európai uniós, illetve az Európai Gazdasági Térséghez tartozó ország közül. Az európai átlagtól (72,6 százalék) egyre jobban leszakad Magyarország – augusztus 8-ával bezárólag a felnőttek 66,9 százaléka kapott legalább egy oltást, ami mindössze 0,2 százalékpontos növekedés az egy héttel korábbi állapothoz képest. Bár hetekig a második oltások beadásával is jól álltunk, jelenleg már nyolc ország előz meg minket ebben is – köztük a 47 millió lakosú Spanyolország, ahol a felnőttek 64,1 százaléka megkapta a második oltást is. Nálunk ez az arány 63,8 százalék, amit nagy valószínűséggel a jövő héten ilyenkor már a Magyarországnál hatszor népesebb Olaszország is átlép (jelenleg 62,6 százalékon áll).

Az első oltást tekintve az élen Izland (91,2), Írország (89) és Portugália (87,5 százalék) áll, a teljes védettséget jelentő, második oltást is megkapó felnőttek legnagyobb arányban pedig Máltán (84,4), Belgiumban (72,6), illetve Írországban (71,2 százalék) vannak. A sereghajtó továbbra is Lettország, Románia és Bulgária...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.