2021. augusztus 25., szerda

MENTSÜK MEG A SZÜLŐKTŐL A GYERMEKEKET! - A SZEXUÁLIS NEVELÉSBEN JOBB, HA SEGÍTSÉGET KÉRÜNK. PERSZE, AKINEK NEM INGE…

168 ÓRA
Szerző: BOROS T. TAMÁS
2021.08.24.


Tipikus ’akinek nem inge, ne vegye magára’ helyzet, de félre kell tennünk önérzetünket: a szexuális nevelés annyira összetett, nehéz folyamat, hogy egyáltalán ne gondoljuk, hogy készen állunk rá, a gyermekek veszélyeztetettségéről szóló statisztikák is ezt támasztják alá. Ha kellő önkritikát gyakorlunk, keresztülvágjuk Orbán Viktor érvelését, mely szerint a szülő kizárólagos joga és felelőssége a szex edukálás. Ebben a tekintetben Magyarország évtizedes lemaradásban van. Nem szégyen segítséget kérni, vagy a kormány avítt narratíváján túl más irányelvekkel is megismerkedni.

A törvény ereje

A gyermekek szexuális neveléséről a szülő dönthet – írta június közepén Szamizdat 10. című írásában Orbán Viktor. Úgy fogalmazott, hogy az iskolai nevelés nem állhat ellentétben a szülő akaratával, az legfeljebb csak kiegészítő lehet, formáját és tartalmát pontosan meg kell határozni, és a szülők egyetértéséhez kell kötni. A miniszterelnök úgy folytatta, a szülők joggal várják el azt is, hogy olyan felületeken, amelyeket gyermekeink korlátozás nélkül használnak, se pornográfia, se öncélú szexualitás, se homoszexualitás, se nemváltoztató programok ne legyenek elérhetőek.

A miniszterelnök később úgy fogalmazott, a megszavazott törvény elsősorban gyermek- és szülővédelemről szól, hiszen utóbbi joga eldönteni, hogy utódja miképpen ismerkedik meg a szexualitás kérdéskörével. A fenti gondolatok adják a pedofiltörvényt védő kormánypárti retorika főbb elemeit. Meglepő módon ennek ellenzéki kritikájában a legnagyobb hangsúlyt az LMBTQ-tartalmak cenzúrája, illetve a szexuális felvilágosító és nevelő pedagógusok háttérbe szorítása adta, s nem az, hogy általános értelemben a szülő egyáltalán alkalmas-e arra, hogy biztosítsa gyermeke egészséges szexuális nevelését, képes-e ebben a témában felelős döntést hozni, ha előítéletek foglya, vagy épp alulinformált?
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.