2021. augusztus 27., péntek

MIÉRT ROBBANTOTT AZ ISZLÁM ÁLLAM A TÁLIBOK TERÜLETÉN?

TELEX
Szerző: TÓTH GERGELY
2021.08.27.



Órákkal azután, hogy az amerikai, az ausztrál és a brit kormány is arra figyelmeztetett, hogy Afganisztánban küszöbön áll egy terrortámadás a tálib szélsőségesek elől menekülők által szorongatott kabuli reptér ellen, az Iszlám Állam két öngyilkos merénylője gyorsan be is váltotta a fenyegetést.

A legkevesebb 90 afgán civil és 13 amerikai katona halála nemcsak sokkolta a nemzetközi közvéleményt, hanem újabb pofont adott az amúgy is kaotikus helyzet megértésére irányuló törekvéseknek. Eddig ugyanis mindenki az iszlamista tálibokkal volt elfoglalva, erre most feltűnt a globális terrorizmus régi, már-már elfeledett mumusa, az Iszlám Állam (IS) is. A merényletet az Iszlám Állam Afganisztánban megjelenő helyi franchise-szervezete (az angolul IS-K-ként említett Horaszán Tartomány) követhette el.

Joe Biden amerikai elnök csütörtöki beszédében azt üzente a terrortámadás elkövetőinek, hogy le fogják vadászni őket, azt is jelezte azonban, hogy az evakuálás tovább folytatódik a következő napokban az augusztus 31-i határidőig, ehhez továbbra is együttműködnek a reptér környékét ellenőrző tálibokkal, akik szintén elítélték a merényleteket. A veszély azonban egyáltalán nem múlt el, az amerikai erők további terrortámadások kockázatával számolnak...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.