2021. augusztus 9., hétfő

ÖTÖDÉBE KERÜL A HASZNÁLT RUHA, MINT AZ ÚJ - ÚJRA LELKESEN TURKÁLNAK A MAGYAROK

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Azénpénzem
2021.08.09.


Legalább ötszörös az átlagos különbség egy-egy ruhadarab új és használtja között, így ez a piac, bár értékben nem is tűnik annyira nagynak, darabra (volumenben) már elég jelentős. Mintha a magyarok meghallották volna a köztársasági elnök buzdítását, az idén szabályosan kilőtt a használt ruhák forgalma.


A ruhaipar példátlan környezetszennyezéséről értekezett Áder János a Kék bolygó című podcastjában, amiről az M1 Híradója számolt be körülbelül egy hónappal ezelőtt. A köztársasági elnök Mengyán Eszter újságíróval, szín- és stílustanácsadóval beszélgetett a fenntartható divatról. Az egész műsor a használt ruhák népszerűsítésére futott ki, ami a fideszes potentátok öltözködési szokásai alapján akár vicces is lehetne. Valójában azonban nagyon sokan szükségből vásárolnak használt ruhákat.

Tetemes, legalább ötszörös az átlagos különbség egy-egy ruhadarab új és használtja között – állapította meg saját vizsgálata alapján a Blokkk.com. A kereskedelmi szakportál szerint éppen ezért csak első pillantásra nem tűnik olyan nagynak a turkálók tere, a 800-900 milliárdos újruhavásárlásokhoz mérve. Mint állították: darabban vagy kilóban (tehát volumenben) mérve már nem is olyan kevés, ami a használt cuccokból fogy...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.