2021. szeptember 13., hétfő

15 ÉV UTÁN ELŐSZÖR: MINISZTERELNÖK-JELÖLTI VITA A TÉVÉ KÉPERNYŐJÉN

HÍRKLIKK
Szerző: HARKAI PÉTER
2021.09.12.


Orbán Viktor utoljára 2006-ban állt a kamerák és Gyurcsány Ferenc elé, hogy érveivel bizonyítsa – ő az alkalmas személy az ország vezetésére. Vesztett. Azóta kerüli a hasonló jellegű megmérettetést. Most viszont az előválasztás ellenzéki miniszterelnöki aspiránsai nem menekültek, inkább ütköztették érveiket az ATV stúdiójában.


Miután az Új Világ Néppárt jelöltje, Pálinkás József kiesett a versenyből, öten vágtak bele az első körös tévévitába, hogy a nyilvánosság előtt bizonyítsák – ki a meggyőzőbben érvelő jelölt, aki átvehetné Orbán székét. Dobrev Klára, Fekete-Győr András, Jakab Péter, Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter egyenlő eséllyel és energikus kampánytechnikával igyekezett bizonyítani a rátermettségét.

A műsort Simon András moderálta, a témaköröket előre megkapták a jelöltek, volt idő felkészülni többek között a korrupció, a gazdaság, az egészségügy tervezett megreformálásából.

A megszólalás sorrendje előzetes sorsolás szerint zajlott, bár a műsort megelőzően kikérték a nézők szimpátiavéleményét. Ennek alapján Karácsony Gergely (MSZP, Párbeszéd, LMP) 34, Dobrev Klára (DK) 29, Fekete-Győr András (Momentum) 20, Jakab Péter (Jobbik) 10 és Márki-Zay Péter (MMM) 7 százalékon állt.

Karácsony, Márki-Zay, Fekete-Győr, Dobrev és Jakab álltak a pult mögött és az előzetes sorsolást követő sorrendben, megszabott időkeretben mondhatták el a programjukat egy-egy rövid bemutatkozó videószpotot követően...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.