2021. szeptember 3., péntek

„A GYŰLÖLET SÖTÉT ERŐI URALJÁK AZ ORSZÁGOT” – MAGYAR HANG-AJÁNLÓ

MAGYAR HANG
Szerző: Magyar Hang
2021.09.02.


A TARTALOMBÓL:

 Péterfy Gergely: A gyűlölet sötét erői uralják az országot – Trollállamban élünk, amely elhivatottan hazudja igaznak a hamisat és jónak a rosszat, kereszténynek a pogányt, fejlődésnek a döglődést és hazafinak a trollt – mondja az író. Interjú


 Iskolák a járvány után: sok helyen nagy a baj – „A pedagógusoknak figyelniük kell minden olyan apró jelre, amit a gyerek eddig nem produkált, mert nem tudhatják, mi van mögötte” – Páros interjú Szabó Zsuzsával, a Pedagógusok Szakszervezetének elnökével és Horváth Péterrel, a Nemzeti Pedagógus Kar elnökével

– Pénznyomtatással a válság ellen? – Egy új elmélet szerint a túlköltekező államokat jegybankjai menthetik meg

– „Ott maradt mindenem, még a kutya is” – Kamu közmunka, fúró a zárban: szürreális kiköltözés egy furcsa mórahalmi telephelyről. Riport

– Szijjártó gépen száll fölébe – Idén sem bírt ellenállni a helikopterezésnek a külügyminiszter

– Előny vagy teher? – Tiltakoznak az újbudaiak a déli vasút ellen. Egyre nagyobb szerepet kap a kötöttpályás szállítás

– Nyugaton a helyzet változatlan? – Győr kigyógyult Borkaiból. Előválasztási sorozat, 11. rész

– Fantomutcát aszfaltoznak Kőbányán – Reménytelenül tiltakoznak a lakók a 164 milliós, másra nem fordítható összegből készülő beruházás ellen

– Nem kapkodnak az államilag támogatott e-biciklik után – Ennek egyik oka, hogy csak hosszadalmas folyamat után hívható le az állami támogatás

– Jogi akadályok az Északi Áramlat II. útjában – Az európai gázdirektíva kiterjesztésével fognák vissza a Gazpromot

– Baljóslatú az új tálib vezetés arcképcsarnoka – Lássuk, kik lettek Afganisztán új urai

– Nem kell a szürke eminenciás? – Feltámadtak a szociáldemokraták, bajban Merkel pártja

– Digitális oktatás a végeken – Helyzet-Kép Stiller Ákos fotóival

– „Ily módon jutott Szulejmán hatalmába az igen híres város” – Ötszáz éve, 1521-ben veszett el Nándorfehérvár. Ez stratégiai szempontból nagyobb érvágás volt, mint Mohács. B. Szabó Jánossal beszélgettünk

– A börtönajtóban visszanyert szabadság – Tizenöt éve halt meg Faludy György, a „derék humanista lator”

– Az ásványkincsek átka – Dugig vannak lítiummal, kadmiummal és sok más nyersanyaggal, amelyek nélkül elképzelhetetlen a modern elektronika és legfőképpen az akkumulátorgyártás. A tálibok azonban képtelenek ehhez hozzájutni

– Vakcinairigység – Robert Malone a meghibbant tudós mintapéldánya, az összeesküvés-hívő amerikai média kegyeltje. Folyamatosan támadja Karikó Katalint

– Hattyúk a Genfi-tónál – Hetvenöt éve született Freddie Mercury – Részlet Körmendy Zsuzsanna még kiadatlan könyvéből

– Világ levestálibjai, egyesüljetek! – Gasztrolidérc a #Bi – Vietnamese Food & Barról

– Bódy Gábor képi világa – Bódy Gábor: Egybegyűjtött filmművészeti írások 3.

– 1,9 másodpercre Usain Bolttól – A paralimpiák napos oldala és súlyos árnyai: az esélyegyenlőség ünnepeként indult versenyeknek sokak szerint ma már mindennapos része a csalás

Időgép – történelmi mellékletünk
– 9/11: 20 – A terrortámadások hatására gyökeresen megváltozott az életünk. Számba vettük, hogyan hatott a XXI. századra 9/11

– „A te sorsodat is a jelentés dönti el, Galamb” – Ruffy Péter (1914–1993) a XX. század legismertebb magyar újságírója, élete utolsó évtizedeiben pedig a régi Magyar Nemzet főmunkatársa volt. Pályáját a szocializmus idején többszörösen megnehezítették, nemcsak jelentések születtek róla, de megpróbálták beszervezni is.

– Napkelet és napnyugat – Koudela Géza és az 1938-as Eucharisztikus Kongresszusra írt dal

– Talált tárgy: A bájdalú zenér meg a szilvási biga

– Egy kép anatómiája: Eucharisztikus kongresszus, Budapest, 1938

Publicisztika:
– Puzsér Róbert: Távozik Torinóból a szupersztár, aki futballklubokat reggelizik
 Gulyás Balázs: Ennenmagunk megpetíciózása – Maga itt a kultúrhörcsög
– Reichert János: Ne féljetek!
– Ficsor Benedek: Tudathasadásból olimpiát – Álláspont
– Mangel Gyöngyi: Néps(z)avazás, avagy a nép és az ő véleménye
– Gaál Antal: Mi kell még, hogy észhez térjünk?
– Nagy Attila Tibor: Győzhet-e Dobrev Klára? – Ítélet Orbán felett
– Fábri Ferenc: Perspektíva – Visszhang
– Híd Jenő rajzol: Szép emlékek
– Benedek Szabolcs: Sci-fi – Az én hangom mélyebb
– Pethő Tibor: Glacé-strizi – Újbeszél
– Gazda Albert: Jófiú és hülyegyerek
– Dévényi István: Sorscella
– Marabu: Röpcsi
– Szerető Szabolcs: Szabad-e szurkolni a Kárpátok alatt? – Szotyola

Hét könyvheti tipp tőlünk:
– Marabu: A gonosz törpekommandósok világuralmi terveinek csúf bukása egyetlen eseményteli csütörtök délután
– Robert Macfarlane: Lennvilág – Utazás az idő mélyére
– Pléh Csaba: A megismerés vége
– Zalka Csenge Virág: A varjúherceg
– Zerkowitz Judit: Megtörtént. Minden szó igaz
– Fráter Zoltán: Itt vagyok, ni! – Tersánszky Józsi Jenő ezer élete
– Zsigmond Gábor: 500 jármű Magyarországon

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.