2021. szeptember 21., kedd

A NER-ELIT LUXUSUTAZÁSAI UTÁN ÉVEK ÓTA NYOMOZÓ FOTÓS-ÚJSÁGÍRÓT IS MEGFIGYELTÉK A PEGASUS KÉMSZOFTVERREL

TELEX
Szerző: DIREKT36
2021.09.21.


2021. június 24-én Mészáros Lőrinc egy ICON feliratú pólóban, újdonsült párjával, Várkonyi Andrea korábbi tévés műsorvezetővel az oldalán tűnt fel a dél-olaszországi, Nápolyhoz közeli Amalfi belvárosában. Orbán Viktor miniszterelnök gyerekkori barátjának, Magyarország egyik leggazdagabb emberének a felbukkanása nem volt teljesen váratlan. A milliárdos családja és Orbán által korábban is használt OE-LEM lajstromjelű Bombardier magángép, illetve a Lady Mrd nevű háromszintes jacht is épp aznap érkezett meg Nápoly környékére.


Ezért gondolta Németh Dániel fotós-újságíró is, aki a magyar médiában egyedülálló szívóssággal leplezi le kormányközeli figurák bizalmas találkozóit és eltitkolni próbált luxuséletvitelét, hogy a járművek útvonalát követve érdemes lehet idén nyáron Dél-Olaszországba utaznia. Csakhogy miközben Németh a kormányközeli milliárdosok után nyomozott, valakik ott voltak az ő nyomában is. A Direkt36 kiderítette, hogy július elején a fotós-újságíró két telefonját is feltörték a kizárólag állami szervek által használt Pegasus kémszoftverrel. Ez az eszköz nem csak a telefonon lévő összes adathoz képes hozzáférni, de még a készülék mikrofonját és kameráját is képes távolról bekapcsolni.

A Direkt36 egy nemzetközi újságírói csapat tagjaként még július 18-án írta meg, hogy az NSO nevű izraeli cég által kifejlesztett Pegasus kémszoftverrel magyar újságírókat és kormánykritikus médiatulajdonosokat figyeltek meg. Az újságírói projekt alapját egy 50 ezer olyan telefonszámot tartalmazó adatbázis jelentette, amelyet az NSO ügyfelei választottak ki megfigyelésre. A listához a Forbidden Stories nevű tényfeltáró újságírói hálózat és az Amnesty International jogvédő szervezet jutott hozzá közösen, majd azt 17 szerkesztőség elemezte. Magyarországról a Direkt36 vett részt a munkában, és azt is bemutattuk, hogy a megfigyelés célpontjai között feltűntek befolyásos ügyvédek, ellenzéki politikusok, az Orbán-kormány két leváltott államtitkára
 is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.