2021. szeptember 3., péntek

ÁNGYÁN JÓZSEF SZERINT 30 EZER HELYETT 3758-AN JUTHATTAK FÖLDHÖZ A 2015-16-OS FÖLDÁRVERÉSEKEN

MÉRCE
Szerző: LEHOCZKI NOÉMI
2021.09.03.


A 2012-ben lemondott, az Orbán-kormányban csalódott egykori agrárügyi államtitkár, Ángyán József elemezte a 2015-16-os földárverésekkel kapcsolatos dokumentumokat és arra jutott, hogy a hivatalos állításokkal szemben 30 ezer gazda helyett csak 3758 gazda juthatott földhöz a Földet a gazdáknak programban – írja a HVG.

A volt államtitkár eddig az árverések 96%-át elemezte és bár mostanra lekerültek az árverési dokumentumok a földügyi központ honlapjáról, Ángyán József a Greenpeace csapatával egyetemben lementette és végig fogja elemezni azokat.

Az összes adat feldolgozásához még két megye adatainak feldolgozására van szükség, de az már a meglévő adatokból is látszik, hogy zömmel a tehetősebb gazdák és a nagy agrárcégek tudták gyarapítani földvagyonukat a 2015-16-os földárveréseken.

2010 után növekedett a birtokkoncentráció és 120 ezerrel kevesebb agrárgazdaság működik, mint korábban. A földet a gazdáknak juttató programban nyertes 3758 gazda összesen 9 ezer birtoktesthez jutott, ami jelentősen eltér az agrárminiszter hivatalos kommunikációjától, amely szerint 30 ezren jutottak 2-2 földrészlethez.

Ángyán József legutóbb a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei adatokat elemezte, ahol ugyanezeket a tendenciákat azonosította be. A megyében a licitre bocsátott terület mintegy fele csupán 18 gazdához került, a másik felén 114 gazdálkodó osztozott. A nyertes gazdák zöme itt is kormányközeli agrárcég volt, de baloldali politikai elithez húzó nyertesre is volt példa – az egyik ilyen földvásárló Bódi László volt, aki csak Szabolcs megyében 603 hektárnyi földre tett szert. A területek fele kikiáltási áron, licit nélkül kelt el. Ángyán véleménye szerint ők azért kerülhettek a nyertesek közé, hogy rájuk hivatkozva lehessen azt állítani, hogy nem csak kormánypártiak nyertek földet az árveréseken...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.