2021. szeptember 13., hétfő

„TÖBBSÉGÉBEN IDŐS, KRÓNIKUS BETEGEK” – HÁNY ÉLETÉVET VESZTETTÜNK A JÁRVÁNY MIATT?

TELEX
Szerző: BOLCSÓ DÁNIEL
2021.09.13.


A koronavírus-járvány tavaly őszi
második hullámától kezdve nagy viták övezik Magyarországon azt a kérdést, hogy mennyire számít súlyosnak a hazai halálozási adat, és milyen mérőszám alapján lehet egyáltalán lefolytatni ezt a vitát. Kézenfekvő a halálesetek számának figyelése, ennek az értelmezését viszont definíciós és módszertani problémák nehezítik. De még ha tökéletesen és ellentmondásoktól mentesen lehetne is meghatározni, hányan haltak meg a járvány miatt, akkor is lenne egy probléma: nem biztos, hogy a halottak száma elég jó mérőszám, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy valaki egészséges fiatalként vagy beteg idősként hal bele a koronavírus-fertőzésbe.

Ezért szokás a helyzet árnyalására egy másik mérőszámot használni: az elvesztett életéveket. Ennek a lényege az, ami a nevéből is sejthető: nem pusztán azt nézzük, hogy hány ember halt meg, hanem azt is számításba vesszük, hogy hány évesek voltak, és várhatóan mennyi ideig éltek volna még, ha nem fertőződnek meg. Ezzel az életkori súlyozással pontosabb képet kaphatunk arról, hogy mekkora népegészségügyi terhet jelent a járvány. Azonban az elvesztett életévek számolása sem problémamentes.

- Ebben a cikkben bemutatjuk, mik ezek a problémák, hogyan lehet kezelni őket, mi nehezíti az eredmények értelmezését, és miért hasznos mégis az elveszett életévek kiszámolása.

- Azt is megmutatjuk, hogy hány életév veszett el Magyarországon a koronavírus-járvány miatt.

- Ebben Ferenci Tamás biostatisztikus, az Óbudai Egyetem docense lesz segítségünkre, aki kiszámolta ezt a járványspecifikus életévveszteséget. Az erről szóló tanulmánya a közelmúltban jelent meg a világ egyik legrangosabb epidemiológiai szaklapjában, a European Journal of Epidemiology folyóiratban.

- Az eredményeiből kiderül az is, hogy bár a hivatalos kommunikáció lépten-nyomon hangsúlyozza, hogy a halálos áldozatok többsége krónikus beteg volt, ennek nincs nagy szerepe az elveszett életévek számában...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.