2021. október 25., hétfő

CSAK A TEHETSÉGHEZ SZERETNÉK LOJÁLIS LENNI

NÉPSZAVA
Szerző: BALOGH GYULA
2021.10.25.


Nem tartozom azok közé, akik állandóan a barikádon akarnak állni – mondta Udvaros Dorottya színésznő lapunknak, de azt is megjegyezte, mindig valamilyen válaszút előtt állunk és dönteni kell, arról, hogyan tovább.

A két új előadásában, Az ajtóban és a Kartonpapában is fellelhető egy közös motívum, a szembenézés szükségessége. Önben is megfogalmazódott ez? 

Dehogy! Ez önben fogalmazódott meg, mert azonnal összefüggéseket keres. A Kartonpapát már nagyon régóta melengetjük, a járvány miatt többször módosult a bemutató időpontja.

A szerzővel, Tasnádi Istvánnal dolgozott már a Bárkában. Milyen volt az újbóli találkozás?

Tasnádi István a Bárkában a szárnyaink alatt vált drámaíróvá. Az első közös munkánk a Titanic vízirevü, amelyet a társulatra írt. Az anyagot együtt formáltuk, kíváncsi volt arra, hogy a mi szánkból miként szólalnak meg a mondatok és készséggel változtatott rajtuk, ha kellett. Aztán Schilling Árpáddal együtt megkérdezték tőlem, hogy mit szeretnék játszani, mondtam, hogy a Phaedrát még nem játszottam és Tasnádi megírta a darabot, amelyet 2005-ben mutattunk be Phaidra címmel. 

A Kartonpapát először Székesfehérváron játszották, a Szkénében maga az író rendezte meg, önnel az egyik fontos szerepben és az előadásnak mintha még pimaszabb, provokatívabb lenne a hangvétele, mint az ősbemutatónak. A szemünkbe vágja, hogy szinte a végletekig képesek vagyunk önmagunknak hazudni.

Tasnádi Istvánnal a Terápia című sorozatban is dolgoztam, ahol a saját fejlesztésű harmadik évadban ő volt a vezető író. Már akkor is azt éreztem, hogy egészen bámulatos az arányérzéke. Tudja, hogy mikor kell odacsapni, aztán felold és amikor már azt hiszi a néző, hogy biztonságban van, mert valami könnyed tréfás dolgot tapasztal, akkor megint érkezik egy arculcsapás. Valóban nem finomkodik, de egy drámaírónak nem is az a dolga. A szembesítése már akár kegyetlennek is nevezhető.

Igen, nem véletlenül szerette volna ő maga rendezni. Egyébként most is, mint korábban változtatott a szövegen, ha úgy érezte, hogy egy színész módosítani szeretne. Ez egy rendkívül komoly írói és rendezői erény. 

A szembenézés kíméletlenségére ön mennyire vevő?

Nem kell erőszakot tennem magamon, hogy ebbe belehelyezkedjek. Persze ehhez bizalmi közegre is szükség van. Sokat jelentett, hogy a szerzőt, illetve a partnerek közül Scherer Pétert jól ismertem és megbízom bennük. Ilyenkor az ember nem vívódik, nem méricskél, hogy egy-egy gesztus, vagy jelenlét sok, vagy nem. Hittem abban, amit a rendező kért, ily módon semmiféle ellenérzés nem volt bennem. 

Gondolom ez a Szabó Magda-adaptációra is elmondható, amit eredetileg a norvég Eirik Stubo rendezett volna, aki a Médeia című előadást vitte színre a Nemzetiben.

Igen és nagyon kíváncsi voltam arra, hogy vajon Szabó Magdához mi köze van egy norvég rendezőnek, de mivel ő végül visszalépett érkezett Szabó K. István és ő rendezte meg az előadást. Szabó Magda művein, így Az ajtón is jól érezhető a szerző nőisége, ahogy szövi a cselekményt, ahogy a szereplőivel bánik, ahogy körbejár, ahogy megérint, pedig ő sem finomkodó szerző. Ráadásul ebben a darabban önmagával is rendkívül karcos, szigorú, sőt kemény. Szerintem egy nő másként vizsgálódik önmagával szemben, mint egy férfi...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.