2021. október 4., hétfő

EGY VÉGTELENÜL HÁLÁS NYUGDÍJAS LEVELE MAGYARORSZÁG MINISZTERELNÖKÉNEK

HÍRKLIKK
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2021.10.04.


Mélyen Tisztelt Miniszterelnök úr! Azt hiszem, nemcsak a magam, de minden magyar nyugdíjas nevében beszélek, amikor nem rejtem véka alá a véleményem: szíven ütött az a gesztus, ahogyan méltóztatott bejelenteni a 80 ezer forintos nyugdíjprémiumot, valamint azt, hogy harcolni tetszik azért, hogy jövő év elején, még a választás előtt, megkaphassuk a 13. havi nyugdíj teljes összegét. Ami azt illeti, én már most nagyon hálás vagyok. Magam és társaim nevében. Teljes szívemből, felállva, ütemesen.


Tudom, Ön sem fiatalember, megette már a kenyerünk javát. Én még emlékszem arra, amikor – a mostaninál sokkal fiatalabban – volt kedves azt mondani, hogy az idősek felélik a fiatalok jövőjét. De ne gondolja, hogy most ezért írok, és az egykori suttyóságukat akarom számon kérni Önökön. Épp ellenkezőleg: azt szeretném megkérdezni, van-e arra lehetőség, hogy hálám jeléül már most, októberben, a Fideszre szavazzak?

Mi, nyugdíjasok, ugyan nem vagyunk hülyék, hiába néznek bennünket annak, de a mi fejünk sem káptalan. És félő, hogy jövő év áprilisáig – várhatóan akkor lesz az országgyűlési választás – ez a mostani apró kis szívesség kimegy majd a fejünkből. Ezt pedig nem szeretnénk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.