2021. október 19., kedd

GAJDICS, A JÓTOLLÚ KISZ-TITKÁR

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.10.19.


„Soha nem volt ekkora szükség az igazi összefogásra, a szeretet erejére, hogy áprilisban végleg elküldjük ezt a lejárt szavatosságú bandát oda, ahová való” – Ezt Gajdics Ottó írta első felhorgadásában Márki-Zay előválasztási győzelme után hétfő reggelre, amikor hirtelen kellett okosnak lenni, és bizonyítani a hűséget. Mint kitetszik, Gajdics et. erős felindulásban volt a fogalmazás elkészítésekor, s hogy mi a szöveg üzenete, majd később taglaljuk. Kiindulásnak legyen elég annyi, hogy a szerző a nyíregyházi Főiskola utolsó KISZ-titkára, manapság viszont a keresztény haza védelmezője, vándorol az Orbán-média egyik főszerkesztői székéből a másikba, amiért őt gyakorta ki is tüntetik a jó fizetség mellett.

Gajdics et.-nak van Pesti Srácok-díja, s ha több nem lenne, már ezzel mindent elmondtunk róla, de adott neki a szolgálataiért a NER Mikszáth Kálmán Sajtódíjat, Eötvös József-sajtódíjat (zárójelben, mert ezek nem szakmai plecsnik: Honvédelemért II. fokozat kitüntetést, illetve perszehogy a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét is). Ilyen munícióval a delikvens abba a hibába esik, hogy képes azt gondolni, ő már valaki a trágyadombon, illetve, azt, írni is tud. Ebbéli meggyőződésében erősíti az a díj, amit a végére hagytam, mert ez tetszik nekem a legjobban. Gajdics et. ugyanis ékeskedik még a Jótollú magyar újságíró-díjjal is. Ez mindent visz, agyondicsérve szétkitüntetve, túlfizetve tényleg már csak böfögni kell.

És Gajdics böfög is szorgalmasan. Viszont itt térünk vissza a hétfői dolgozathoz, ami azt próbálja megemészteni, hogy Márki-Zay győzött, tehát a gyurcsányozásra elkúrt milliárdok haszontalanok lehetnek, hacsak egy abszurd irányváltással nem gyömik bele Márki-Zayt is ebbe a csomagba. De dolgoznak rajta erősen. Gajdics et. az ő kvalitásaival azonban nem a váratlan eredménnyel foglalkozik, hanem az egész előválasztás értelmetlenségét óhajtja matematikai pontossággal levezetni, ami aktusban az a legnagyobb ütőkártyája, hogy az egész azért komolytalan, mert ezek vitatkoztak. Látjuk, a KISZ-titkáros múlt és az Orbánista jelen hogyan határozza meg a jótollú újságíró tudatát. Ez max. valami kihegyezett lúdtoll lehet...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.